hello

miután rájöttem, h nem akarok koplaláshoz folyamodni, ettem egy spagettiadagot, de rögtön ki is hánytam. aztán ittam egy pohár almaecetet. és bevettem egy hashajtot. úgy látszik a testem nem ért velem egyet. nem tudom mit scináljak. még mindig tiszta kába vagyok és nincs erőm semmihez, pöppet szédülök is. és egyedül vagyok. Réka svájcban, Eszti balatonon, Gabi meg nem veszi fel:( de nem biztos h sokra mennék vele ha tudnék velük beszélni, mert max csak elrontanám a napukat, találkozni meg nem tudnánk, mert semmi erőm nincs hozzá h felkeljek. pedig el akarok menni könyvtárba is h legalább olvasnom legyen mit. de nyomaszto az az egész nap ágyban fekvős és csak olvasással időt eltöltő dolog. apa is hivott és mondta h nagyon aggódott és annyira hiányérzet fogott el. megőrülök

narancsbőrös popó, kismamapoci

Tegnapi nap iszonyat szar volt. Anyuval még másnap megbeszéltük, hogy elmegyünk a Széchenyi fürdőbe, és 2kor indulunk. Későn kelt pöppet mert későn feküdtünk le, de ezzel nincs is semmi baj. Elkezdett levest főzni meg készülődi, így 3kor indultunk. És ezzel szintén nem is lenne semmi baj, ha én ezen nem akadtam volna ki, mint egy óvodás. Tökre duzzogtam, ok nélkül, mert ha belegondolsz nem min1, h 2kor vagy 3kor indulunk? Éreztem, h ennek nagyon rossz vége lesz, ha nem hagyom abba, de egyszerűen nem tudtam. Úgyhogy anya elkezdte a képembe vágni h milyen dög vagyok, h ő itt ült egész héten és takarított míg én a Balatonon napozgattam stb. nem vettem annyira komolyan, mert ezt már megbeszéltük normális hangnemben is, de azért rosszul esett. A fürdőben már elment mind2őnk hangulata a duzzogástól meg veszekedéstől, szal visszatértünk eredeti állapotunkba. Ott anya rám szólt h húzzam már be a hasam és akkor megint rám jött a bőghetnék, de nem volt rá időm, mert elmentünk a főbejárathoz, ahol olyan nagy sor volt, h inkább visszamentünk, de mire odaértünk a biztonsági őr bezárta az ajtókat, mondván h várni kell, mert nincs szabad szekrény. Anya elkezdett vele magas hangnemben beszélgetni, h de hát mi ott álltunk a sorban és h minket igenis e kell engedni, még az ajtót is ráncigálta, mint egy elvetemült. Én ezt nem bírtam tovább nézni mert halál ciki volt uh kimentem. Amikor már nem hallottam sem a biztonsági őr sem anya hangját visszamentem, erre anya velem kezdett megint vitatkozni, h h hagyhattam őt cserben akkor amikor tök nagy szüksége lett volna rám, és h én mindig ezt csinálom ect. Magamra nyomtam a napszemcsit és alatta folyattam pár könnycseppet és némán álltam. aztán minden rendben folyt, bementünk átöltöztünk, találtunk helyet stb. rögtön a vízbe vetettem magam h leússzam dühömet. Egy idő elteltével anya hívott egy másik medencébe, hogy tök jó masszázs volt és h nekem is mennem kéne legalább szétverné egy picit a cellulitiszemet a seggemen. Okkkééé. Napszemcsi a fejre, titokban hüppögés és ott álltam kb. egy óráig várva h a zsirsejtjeim kissé szétverődjenek. Amikor bementem szabályosan láttam ahogy megemelkedik a visznit, valamint leapad amikor kijövök. Annyira szégyelltem magam az emberek előtt, főleg amikor megláttam az arckifejezésüket. Soha nem akarok többé fürdőbe menni. Nem értem h amíg Eszteréknél voltunk h nem vettem észre h iszonyatgáz kimennem így a strandra… Nem is a veszekedések fájtak hanem ez a két mondat. Anya elkezdte ecsetelgetni h milyen jó alakom van erre odavágtam neki h persze csak narancsbőrös seggem van meg kismamahasam. Erre csodálatos választ kaptam ismét, h hát igen de erről csak te tehetsz, majd elmúlik, csak hát nem könnyű csontvázból visszatalálni a megfelelő alakodhoz. Tökre letörtek ezek a szavak, de a megállóban hazafelé megint kaptam egyet h húzd már be a hasad úgy nézel ki mint egy terhes. Ott elkezdtem sírni, de úgy észrevétlenül, anya csak annyit kérdezett h náthás vagyok-e. Berohantam a fürdőszobába és tusolás közben végig bőgtem, mert újból és újból szembesülnöm kellett az alakommal. Mi8kor végeztem anya látta h nagyon rossz a kedvem és megpróbált bocsánatot kérni de mondtam h csak álmos vagyok ,elszívtam egy cigit, bevettem két altatót és bevágtam magam az ágyamba. Később még bejött és megkérdezte h nehozzon-e még egy párnát. Reggel indulása előtt még benézett, de nem emlékszem, h mondott-e valamit, mert még teljesen kába voltam. Még mindig az vagyok. Utálom a spontán helyzetekben előtörő magabiztosságomat. A telefonom végig ki volt kapcsolva, uh reggel kaptam egy csomó esemest közülük, h apa hívott egy csomószor. uppsz

bárányfelhők

régen sosem adtam cimet semminek. mostmár állandóan csak cimeket adnék mindennek. lehet h már csak szavakban tudom kifejezni magam, csak senki sem érti meg h az mien hangulatra, gondolatra utal. de lehet nem is kell h mások tudják. mondjuk akkor nemirnék blogot. mondjuk amikor épp nem vagyok lefoglalva semmivel akkor állandoan blogot irok csak azt épp nem irom le csak ledumálom magamban, csendesen.mondjuk ha a cimet hozzácsatoljuk ahhoz amit épp irok teljesen értelmes lesz. mint mostis a semmiről irok. oan mintha feküdnék a fűben és a bárányfelhőket bámulnám miközben gondolkodom a semmin.de igazából ienkor komoly dolgokra gondolok csak épp nem tudom szóba foglalni őket. túl sok.de az érzés változatlan, mintha folyamatosan egy ezerkilos pacák ülne a mellkasomon, tök nehezen tudok levegőtvenni, a szememre másodpercenként kell belülről ordibálom h tartsa elzárva a könnycsatornáimat és kattogok h mennyire dagadt vok és mennyire utálok ebben a testben élni. de lehet h végülis mind1. bármilyen testben rosszul érezném magam ugyis... és csak azért mert makacs vagyok vagy félénk vagy haragtarto, lusta nevezz akárminek sztem bármeik igaz. és a makacsságomból eredően sajnálom nem tudok rajta változtatni. megpróbáltam, de nem eléggé, és tovább fogok próbálkozni addig amig bele nem pusztulok. hülye érzés mikor beszélni orditani, sirni szeretnék és elmondani mi bánt min kéne változtatni, de mintha pillanatragasztot öntöttek volna a számba lebambulok és számolok amig csak kell.aztán meg kapok az első adandó alkalmon és elrohanok. még akkoris ha budapest kiev után csak egy falunak tűnik. félek h továbbhizok. nagyon. állandoan ettől rettegek mégha épp falásroham tör rám akkoris. amig váriban voltam kevesebb mitn egy napig nosztalgiáztam a vécéülöke felett és teljesen átadtam magam a megkönnyebbülés érzésének. aztán sirtamsirtamsirtam. de mint a disney meséknek itt is happyedn lett mert elaldutam. ésakkor aludtamaludtamaludtam. nemtudom mit csináljak. egy ideig tök jo votl ez az egész h hűű ha eszek tök sok erőm lesz meg hű miket tudok meg satöbbi de mostmár megitn nem látom semmi értelmét, nincsenek céljaim, vagy ha vannak nincs kedvem őket megvalósitani, mert minek? tudom h minden rajtam áll de nincs kedvem hozzá. unaloműzőnek jok a sorozatok meg a könyvek. addig legalább nem ebben a világban élek. és persze ienkor magammal cseszek ki, higgyétek ezeket a dolgokat is tudom ám, de nem tudok mitkezdnei semmivel amig teljes érdektelenség uralkodik rajtam. elegem van kényszeriteni magamat még a legkisebb aproságokra is de nem akarom feladni, mert annak meg végképp nem lenne értelme.
sajnálom
cuppcupp

Riasztooo

Még csak most jöttünk vissza nagyapához és én már csapom a hisztit. Katiék kiöntöttek egy tál levest, semmi baj. Én kihoztam a laptopot amikor még senki sem vacsorázott , pusztuljak. Tegnap nagyapa utasitott h pucoljak meg egy száritott halak, hát sajnálom h foggalmma sincs h h kell, erre tökre felháborodott és maga csinálta meg aztán megkérte katit h pucoljon fokhagymát. Hát basszus nemazért de fokhagymát mindenki tud pucolni. Ma reggel töltőt kellett keresnem és kb fél oráig nem találtam hát katasztrofa. Basszus annyira nem értem. Tényleg ennyire hasznavehetetlen vagyok? Mindenki utálja miattam anyát is.

Satöbbi

Ezekután Váriban faltam és hánytam és teljesen elment a hangom és igy tovább. Jolika megprobált beszélni velem erről, de sztem semmire sem jutottunk azonkivűl, h vele is közöltem h gyűlölök ien dagadtan élni. Apával ezek után se tudtam beszélni pedig egy csomó alkalomm lett volna rá. De athiszem egész normálisan tudtam vele viselkedni pedig a házukba is elcipelt egyedül judittal meg a babával. Persze enni nem tudtam náluk de ez mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Persze valoszinű h az ien észrevételeket én beszélem be magamnak. A vonatut Kievbe tök jó volt, néztünk Dr. Houset meg ienek. Aztán megérkeztünk majdnem problémamentesen, hisz Kareszék a taxiban hagyták a laptopom, de végül az is megoldodott, Nagyapa tudta nélkül. Megérkeztek Gabiék is és elmenünk mászkálni a városba. Kareszék minden létező sarkon megálltak sört venni, nagyjábol felvázoltam Gabinak a dolgokat amik bántanak, végül hazakeveredtünk. Igazából az a rossz h ezen a családi nyaraláson tök kivülállónak érzem magam, ien kis betolakodónak. Meg a sok vékony lány Kievben megőrjit, főleg oan emlékekkel h amikor utoljára voltam itt egy szem mogyoro volt kb a napi kajaadagom. Mostmeg zabálok, gusztustalanul hizok közben. És még mindig rosszkedvem van, de annyira h arra kell vigyáznom minden egyes pillanatban h ne sirjam el maga, h a mosoly folyamatosan fenntlegyen az arcomon és h úgy tegyek, mint aki ebben a világban él. Azthiszem 17év gyakorlás után ez menni fog.

Meglepetés

Reggelre sikerült megbeszélni h Kati és Andris jönnek velünk kocsival Váriba, és Gyuriék vonattal ugyanazon a napon. A megmaradt rosszkedvemet alig sikerült palástolni, legalább úgy, mint az árulkodó karikás szemeimet. Apa már 2napja nem volt elérhető mobilon, de amikor már közeledtünk Vári felé felhivott minket, h merre vunk stb. Kiderült h a Szinevéri tón voltak. Mikor megjöttünk apa kocsija ott állt az udvarban, és már akkor feljajdultam, h ne máááár. Aztán rájöttem h muszáj lesz bemennem. Csodálatos kép fogadott, apa ül és gügyög a rajta fekvő babához Judit meg ott áll nem messze tőle Erikkel. Célbavettem a szobát köszönés nélkül, szoltam jkának h gázvan, adott nyugtatot, mert remegtem mint a nyárfalevél. Mondta h feküdjek le, de én inkább lementem a kertbe és felhivtam Esztit. Persze apa utánamjött de nem tudtam még csak rá se nézni, és a rajtam lévő képzeletbeli szájzár miatt még ki se tudtam nyitni a szám pedig tökre bennem volt pontosan, h mit kéne mondanom. Felajánlotta h menjünk fel kajálni, beleegyeztem, de helyette lefeküdtem az ágyra és elkezdtem bőgni, ami a legnagyobb csodálkozásra késztette az arcizmaimat, hisz a tgenapi után azt hittem h jó pár évig egy könnycseppet sem tudok majd kipréselni magamból. Rögtön jött Jolikátol a nyugtatóadagom és Kati andalitó hangja, amint nyugtat. Apa is odajött hozzám még Jolika előtt, elsőként, csak neki nem sikerült észrevennie h sirok… Kati levitt a kertbe Andrissal és leültettek a hintára, apa megint utánunkjött és elkezdett ölelgetni. Kaptam apátol egy hűtőmágnest amit a Szinevéri tóról hozott. Nem vok pszichopata h ennyi miatt igy kiakadok, csak az volt a bajom h váratlanul jött és nem tudtam felkészülni rá. Főleg a tegnapi után.. Am a sokkhatás alatt Katinak azt sikerült kipréselnem h az a bajom h állandoan az orrom alá dörgöli a tökéletes feleségét, gyerekeit, életét. Ezen is el lehet gondolkodni.

Ákombákom

Anyu leültetett h nézzek vele filmet, de mivel engem rohadtul nem érdekelt kihoztam fényképeket és elkezdtem berakosgatni őket az albumba. Persze előkerültek azok a fényképek is amelyekben fürdőruhában pozolok, h csodálják meg mien vékony vok. Míg én vágyakozva nézegettem őket és összeszorult a szivem h ez már nem én vok, anyu megkérdezte, h sztem még mindig dagadt vok-e és azt mondtam h persze, mire elkezdett sirni h de hát ez h lehet hiszen ott oan vékony vok h az már csunya és h ezt igy nem lehet blablabla. Attol függetlenül h sztem hülyeségeket mondott nagyon meghatott h sir ha visszaemlékszik pár honappal ezelőttre és egy kis bűntudatot is ébresztett. Mire kitárgyaltuk h mennyire szar nekem h dagadtan kell élnem, lement egy kis nyugtato meg egy doboz cigi. A meg nem álló könnyeim miatt féltem h teljesen kiszárok mint spongyabob a levegőn.