bárányfelhők

régen sosem adtam cimet semminek. mostmár állandóan csak cimeket adnék mindennek. lehet h már csak szavakban tudom kifejezni magam, csak senki sem érti meg h az mien hangulatra, gondolatra utal. de lehet nem is kell h mások tudják. mondjuk akkor nemirnék blogot. mondjuk amikor épp nem vagyok lefoglalva semmivel akkor állandoan blogot irok csak azt épp nem irom le csak ledumálom magamban, csendesen.mondjuk ha a cimet hozzácsatoljuk ahhoz amit épp irok teljesen értelmes lesz. mint mostis a semmiről irok. oan mintha feküdnék a fűben és a bárányfelhőket bámulnám miközben gondolkodom a semmin.de igazából ienkor komoly dolgokra gondolok csak épp nem tudom szóba foglalni őket. túl sok.de az érzés változatlan, mintha folyamatosan egy ezerkilos pacák ülne a mellkasomon, tök nehezen tudok levegőtvenni, a szememre másodpercenként kell belülről ordibálom h tartsa elzárva a könnycsatornáimat és kattogok h mennyire dagadt vok és mennyire utálok ebben a testben élni. de lehet h végülis mind1. bármilyen testben rosszul érezném magam ugyis... és csak azért mert makacs vagyok vagy félénk vagy haragtarto, lusta nevezz akárminek sztem bármeik igaz. és a makacsságomból eredően sajnálom nem tudok rajta változtatni. megpróbáltam, de nem eléggé, és tovább fogok próbálkozni addig amig bele nem pusztulok. hülye érzés mikor beszélni orditani, sirni szeretnék és elmondani mi bánt min kéne változtatni, de mintha pillanatragasztot öntöttek volna a számba lebambulok és számolok amig csak kell.aztán meg kapok az első adandó alkalmon és elrohanok. még akkoris ha budapest kiev után csak egy falunak tűnik. félek h továbbhizok. nagyon. állandoan ettől rettegek mégha épp falásroham tör rám akkoris. amig váriban voltam kevesebb mitn egy napig nosztalgiáztam a vécéülöke felett és teljesen átadtam magam a megkönnyebbülés érzésének. aztán sirtamsirtamsirtam. de mint a disney meséknek itt is happyedn lett mert elaldutam. ésakkor aludtamaludtamaludtam. nemtudom mit csináljak. egy ideig tök jo votl ez az egész h hűű ha eszek tök sok erőm lesz meg hű miket tudok meg satöbbi de mostmár megitn nem látom semmi értelmét, nincsenek céljaim, vagy ha vannak nincs kedvem őket megvalósitani, mert minek? tudom h minden rajtam áll de nincs kedvem hozzá. unaloműzőnek jok a sorozatok meg a könyvek. addig legalább nem ebben a világban élek. és persze ienkor magammal cseszek ki, higgyétek ezeket a dolgokat is tudom ám, de nem tudok mitkezdnei semmivel amig teljes érdektelenség uralkodik rajtam. elegem van kényszeriteni magamat még a legkisebb aproságokra is de nem akarom feladni, mert annak meg végképp nem lenne értelme.
sajnálom
cuppcupp