éjjel trolira várni

lehet vannak olyan dolgok amiket képtelenség elfelejteni. nem a valódi képkek, hanem érzések amik az észbe kerülve összerántják a gyomrot és kitépik a szivet. a vágy szülte álomképek, megtörténhetett szivszaggato pillanatok maga után hagyta lelki reakciók a maguk életteli jelenlétükkel... mily hatalmas erő lehet tudni mikor vannak jelen más szemében, melyek a maguk titokzatosságukkal oly könnyen tudnak hazudni, megmozogtatva a szájakat hogy szavakkal támasszág hazug igazságukat. és hinni benne kicsit kételkedve, de a lelkünk mélylén nagyon is érezve azt, hogy nekünk van igazunk és mindez hazugság... bár tudnám miről beszélek, én magam vajon hiszek-e, igazam van-e? talán soha nem is fogom megtudni. hinni fájó, de olyan kényelmes.

Most Te sorod, hogy önakarattal
Felém nyújts egy fehér fonalat
Hogy érintésemmel megtörjem szüzességét,
Érezzem ittlétem jelentőségét,
Melytől jöttömre pipacsok nyílnak
S távozásomkor ablakodon esőcseppek kopognak.

Ősz verdesi életem lapjait
Hová már a köd sem nyújtja csápjait,
Csak a szél suhan át héba-hóba
Felforgatja számban szívem szavait,
Szabadon ereszti ércsatornáim falait
Hogy bele keveredjenek egy nagy folyóba,
Sodródjanak a többi üledékkel
A mocsárba mely sose hagy el.

Folyton akadékoskodó önvoltom,
Örökké őrlő, forgó életem-poklom.

Hol már feljött a Hold, ott állsz Te tétlenül,
Szemed szenvedéstől ragyog-kegyetlenül.
Egy utolsó szívveréssel lángolsz
Magadon kívül mást miért nem vádolsz?
A Nap alól nézlek fáradt szemekkel,
A perceket követem maró könnyekkel.
Az élet két végpontján allunk,
Ordító hangjával a Földbe kapaszkodik lábunk.
Egymás felé vágyódva, félúton találkozik tekintetünk,
Arról az arany középútról álmodik szívünk,
Hol napfogyatkozáskor álmunkbantalálkozunk,
S boldog teljes életünk hanyag hiányairól tárgyalunk.
S még ha reggel hüledezve némán kelsz,
A világ túloldalán mindig rámlelsz.

Álljatok meg emberek!
Ne töltsétek be a termeket.
Ne hagyjatok itt a végtelenben,
várjatok míg szétmállik a léptem.
Miért vonultok külön tőlem?
Hát nem halljátok lelkem?
Szívvel megyek az üvegfalnak
Hátatfordítva gondolataitoknak.
Nem adok nektek magamból semmit de semmit
Nem fogjátok érzelmeimet savba mártogatni.

Lassú szemmozgásod egy utolsó lehelettel társul
Mint a csecsemő első lélegzetvétele-Isten illatú.
Könnycsepp a tekintetemből önsajnálatból csordul
Az én szívem önző fájdalomba borul.

Mert tudom Te békében, biztonságban vagy,
Nem árt meg Neked se hő, se fagy.
Csak Mi vagyunk még kiszolgáltatottak, tehetetlenek,
De erőt ad Nekünk, hogy érezzük Lelked magunk mellett.

Veled alszom el, s Veled ébredek
Virágot a réten csak Neked szedek.
Titkaimat őrzöm Neked a falakban,
Ó hát hogy is felejthetnélek el Téged, Drága Nagyapa?

ne

Sok néma száj, s millió szempár-üresen kopogók
Csak a por, a füst, s a tonna ólomgolyó
Mi szíveden marad
Nem bírod már a tavaszt...
De hogy enyhítsek fájdalmadon
Ha nekem se maradt más, mint a földbetiport liliomok?

énis

Írtam már hogy hiányzik, azt is hogy fáj,
De ha a szavak nincsenek meg az teljesen más.
Kizár a hideg, a szoba tele ürességgel,
Felfordul az ablakpárkány nekidől a szélnek.
Puha a világ, de hol van a minden?
Érzem, érzem de sehol sincsen.
Beledobom magam a semmibe és itt fekszik a tenyeremen,
Megvan majdnem, szinte már lenyelem
Mégis elszalad, s én maradok, nem értem
Magamat, a maszlagot, kitől kell félnem?
Rajzolj egy vonalat, adj egy keretet,
Ábrázoljuk feltűnően a semmiséget.

18

ez lesz az utolsó bejegyzésem 18 évesként juppiii. tudomtudom, de nem tehetek róla mindig oylan izgatott vagyok szülinap előtt. de ígérem megpróbálok nem csalódni olyan nagyot amikor rájövök, hogy ez nem változtat semmin. max a szombati családi ünneplés ahol megint haza fogom vágni az agyam. de megint kapok egy csomo ajándékot amire semmi szükségem sincs és igazábol nem is akarok találkozni senkivel de azért nyomatom egész nap a mosolyt. azért lehet beprobálkozok egy olyannal h hnaptól ... na ez a baj ha pocsék kedvem van nem vagyok vmi pozitiv. sebaj. szeretlek kicsivilág. még ha olykorolykor gyűlöllek is.

olyan sok mindent mondanék neked, de veled beszélgetni olyan, mintha állásinterjún lennék. udvariasság sokmosoly picipoén hallgatás. szeretném ha idebennt lennél az életemben, a végtelen percekben, a poros sarokban, a takaró alatt, a papírjaimon leírva, hóban, az óceánban, a holdra csimpaszkodva és a nappal ragyogva. unom az együtt töltött perceinket újranézni mégse tudok mást tenni. nem bírom nézni hogy más van a helyemen, úgy rákiabálnék hogy menj onnan az az enyém. ne sirass meg velem ezt nem csinálták még így. kérlek

iwantyou

tudom h mindig egyszerre szeretnék mindent elmondani és akkor túl sok meg nem is jut minden eszembe, sőt amikor elkezdek irni igazából arra sem emlékeztem hogy mi volt a téma. mindenesetre eléggé össze vagyok zavarodva és persze ezt megintcsak magamnak köszönhetem. még mindig nem tanultam meg felejteni és azt hogy ne okozzak magamnak tudatosan fájdalmat. úgy értem, hogy ilyenkor nem érdekel vagy valami ilyesmi. mondom hogy össze vagyok zavarodva na:D talán ez már egy másik szakasz, amikor nem tudok valakit elengedni, pedig már valaki más mellett vagyok borsszemnyileg. és annyira kell ügyelni arra hogy ne essen bántódása. meg nekem sem. vagy lehet hogy ez mostmár mindegy. annyira mocskos dolog, hogy azontul hogy teljesen használhatatlannak érzem magam, lustának és el akarok bujni egy időre minden elől... mégis tele vagyok érzelemmel és nyilván felé.. gyűlölöm, és legyen boldog és szerelmes vagyok belé és hogy tehetett ilyet meg miért menj a picsába hasonlók. itt állok 1hónap híján 19évesen az első szerelmi csalódásommal és nem tudok mit csinálni. tudtam hogy szar lesz de azt nem hogy ennyire. most eljutottam odáig, hogy talán kerülnöm kéne. eddig talán szándékos úgy rendeztem az életem hogy mindig lássam hogy beragyogja a napomat és még jobban felnyissa a sebemet, mert nem érdekelt csak az, hogy legalább látni hadd lássam már mert iszonyatosan hiányzik. de nem akarom többet látni, illetve minél kevesebbet ha lehet. nem akarom hogy eszembe jusson habár ez eddig elég lehetetlen egy dolog.. utálom amikor felveszem automatikusan pár mozdulatát, hanghordozását vagy szójárását akármit mert nem akarom hogy belefúrja magát az életembe. sőt kifejezetten megkérnélek, hogy takarodj az életemből.

helloszia

Miért mindig az az első kérdésünk mindenki felé hogy hogy vagy? Ha megkérdezi valaki úgyis vagy leszarja vagy hazugságot kap válaszul és ezt vagy tudja vagy megintcsak nem érdekli. Pocsékul vagyok, igen még mindig, nem nem lett jobb sőt néha úgy érzem hogy csak rosszabb lesz pedig nem tudom elképzelni hogy lehetne ennél rosszabb. Ugyanúgy mint ahogy mások nem értik, hogy miért szenvedek ettől a kis dologtól ennyire. Legyen mondjuk azért mert egy hisztis picsa vagyok és imásom a drámákat. De most komolyan nem mindegy?? Szerelmes vagyok? Foggalmam sincs. Az lehetetlen.. Valóban?Annyira nagy szükségem van arra, hogy beszéljek erről, de egyszerűen nem tudok és folyamatosan arra gondolok hogy mennyire unhatja már mindenki és tuti leszarják meg különmben is fölösleges akármit is magyarázni mert úgysem értik. Nem tudom átadni azt ami történt és nem tudom megmagyarázni, hogy miért érintett ennyire mélyen, ha szerelmes vagyok miért vagyok az és ha fáj akkor miért. Az első ami eszembejut, hogy azért fáj mert szeretem. És ehhez társuljon a sablonos duma, meg, hogy egyszerűen égető szükségem van erre az emberre, pedig most utálnom kéne és szidni. És igaz hogy ebből már semmi barátság nemlehet és jobb is ha nem lesz de attol függetlenül nem tudom megállni hogy amikor meglátom ne menjek oda köszönni és beszélgetni, mert szükségem van még ezekre a percekre is miközben valahol abban reménykedem, hogy a barátnője is csak jöttment dolog lesz, valahol meg abban, hogy vele legyen akkor jo.persez ez sem igy működik de ki gondolkozik ilyenkor ilyeneken? A lány meg még csak nem is tud semmiről én meg azon gondolkozom mikor meglátom hogy hogyan is kéne egy szöget átnyomni a fején. És tényleg mindegy az összes miértre a válasz ha csak annyi kell hogy ő. mindegymindegymindegy mert annyira fáj és annyira nem tudok másra gondolni és annyira nem akarok hülye hősszerelmest játszani. Szeretem és még az is mindegy hogy milyen módon..

Most légy derék, mikor szemünk összeér,
Ne mikor a szívemet ütögetnéd.
Szólj pár szót, hogy elnyomd bűntudatod,
Érj hozzám, hogy növeld a hangulatot.
Cserébe kívánok neked minden jót,
S eltolok magamból minden bánatot.
Hadd lásson a világ
Millió apró hibát
Tudja, hogy sosem felejtem szavát,
Pillanataink mámorát.
Gördítsük tova a perceket,
Hadd ordítsanak a lelkek.
Hisz minden világ felkél,
Mikor a mi szemünk összeér.

Hol van a hold saz egek ura
Ha úgy ízekre szedném a napokat?
Gyilkolaz öröm, haldoklik a fájdalom
S uralomra tör az unalom,
De nem is a boldogság a bűnös, nem is a kín,
Csak ha nem vesz más körül, mint az üres szín.
Itt nincs érzelem, nincs mimika
A ketyegésmarad az órákban.

hivatalos ősz

nem a hajam hanem a tanévkezdéses cucc.2 nap gyakorlat aminek a legjobb része a gyomlálás. a sok idióta kapcsolataminek se füle se farka. lehet eddig poén volt de most már elég.valami normálisat akarok, a középutat, ahol a party és a nyugalom kiegésziti egymást.elegem van a torokfájásombol ami miatt nem tudok bulizni, pedig az életbentartó dolog kb. sorolhatnékom van a dolgokbol amiket utálok és bánt hogy most hogy itt voltak a csajok még jobban hiányoznak.hnaptól megint átmegyek radikálisba magammal kapcsolatban mert anyu rávilágitott hogy nem fogok beférni az ajtón. ezután átsirtam az egész napot de a könnyek megintcsak nemmosták el ezt a szennyet ami körülvesz. nembaj, most megint az lesz a kapaszkodó hogy magmmal alakitok ki valami békésebb kapcsdolatot. illetve önelfogadobbat vagy hogyhivják. a srácok az életemben pedig megcseszhetik főleg akik folyamatosan visszakeverednek és nem másznak ki a fejemből. csessz

iszonyat gyengének érzem magam. ma edzésen majdnem elájultam, habár nem nagyon lepett meg hisz az egész napot átaludtam. és konkrétan emiatt késtem, mert nem gondoltam volna hogy szükségem lesz ébresztőórára. persze valszeg a diéta is meggyengit, de ez már zavaróan nem normális. sürgősen kezdene kénem valamit magammal. már nem akarok többet a házban kuksolni és nem akarok folyamatosan csak aludni, de nincs erőm többre. kb már megint eltűnik a fél társaság az enyémhez korainak számito golyatáborok miatt aki pedig itthonvan nem ér rá. annyira szükségem van a barátokra, de tudom hogy nem tudok sokat adni jelenleg nekik és ez bűntudattal tölt el. remélem azért vaalmennyire jol érezték magukat nálam habár reggel nem keltettek fel elköszönni, de csak mert nem tudják hogy mennyire hiányzik ez. túlságosan tekintettel vannak az állapotomra pedig csak azt szeretném ha valaki képentörölne és kiabálna velem hhogy hagyjam már abba. kétlem hogy segitene de egy probát kétségtelenül megérne. anya dokihoz akar ráncigálni, de szerencsémre a háziorvos szabadságon van szeptemberig. addig hátha összekapom magam és nem lesz szükség arra hogy fölösleges köröket fussak a rendelőben. hnap megint partyhangulatba vágom magam estére de ezt megelőzően túlesek egy edinán. ha megint magamhoz ragadom a szót, vajon megint elrontom a partyt vagy megkönnyebbülök? inkább az elsőre tippelnék. a multkor ugyis elleptek pár örömhirrel hogy sajnálják hogy romlott az állapotom, ezért szeretnék ha egyéni terápiára jelentkeznék. szerdán igyekszem nem átaludni lés akkor nekiesek egy megkönnyebbülési kisérletnek.

annyira tömények az érzelmeim hogy a gondolkodásra is képtelen vagyok. ha megpróbálom kibogozni az összes szálat a szivem elkezd vadul zihálni és utána alig kapok levegőt. de ez van amikor felébredek az álmaimból is.nem tudom hogy mihez kéne kezdenem főleg igy hogy magammal sem tudok sehova jutni.valami megváltozott és teljes mértékben érzem hogy más vagyok, csak azt nem tudom hogy ez mennyire tartós állapot. nem akarok kimozdulni otthonról, idegesít ha valaki néz és nem akarok igazábol csinálni semmit csak otthon ücsörögni. ez persze nem olyan hogy nem érzem jól magam a bulikban vagy akármi, csak nincs kedvem ismerkedni inkább csak kizárni a világot.
biztosan viszont tudok egyvalamit hogy nem vagyok szerelmes. akrmennyire is úgytűnik tudom hogy ez nem az. csak szükségem van egy kis időre. pontosaban még egy kis időre. tudom hogy szánalmas főleg hogy minden az én hülyeségemből történt de akkor sem tudok továbblépni. gondolom fölösleges azon gondolkozni hogy mi lett volna ha másképp alakul az egész de nem tudom megállni. pörög az agyam és nem tudom kizárni magamból