az álmaim mindig olyan nyomasztóak. állandóan azt vetítik elém újra meg újra ami bánt, amit elrontottam és szinte helyrehozhatatlan. ha már elrontottam akkor még az álmomban sem akarom megkapni mert csak jobban fáj.iszonyat béna vagyok a magánéletemet illetően, ezt vszeg apámtól örököltem. csak az a rossz, hogy ez még jobbasn összezavar és döntések előtt mindig úgy állok hogy foggalmam sincs mit csináljak, és természetesen nem sikerül a jó utat választani. ha meg igen pár napon belül úgyis megint csinálok valami marhaságot. és utálom a bosszúálló embereket. jó bennem is megvan a késztetés rá, de cselekedetig nem jutottam el. vagyis lehet, de az nem vpolt ilyen durva. remélem nem. arról van szó, hogy bocsánatkérés közben teljesen megnyilok, amiből kikövetkeztethető a gyenge pontom és bármikor találkozunk mit kapok? ühh olyan bántó, nem csodálom, hogy ilyen álmaim vannak. annyira de annyira visszamennék az időben és egy csomó mindent megváltoztatnék, sose akartam ennyire megbántani embereket, de annyira gyerek voltam.
a búcsúzásokra meg új túlélőtervem van, ugyanis apuék ma mentek el és lámlám beugrott még reggel elköszönni. én állapotom 2óra alvás totál másnaposság:D ezért nem nagyon jutottak el hozzám a szavai de azért halványan rémlik hogy elgondolkoztam hogy tuti bőgnék ha józan lennék.. de nem akarom hogy kitisztuljon a kép mert nem akarok semmit sem kockáztatni. elvégre ma party van. megint. kezdem kicsit érezni a mindennapos kiruccanásaimat a nagyvilágban ,de egyszerűen annyira jólesik nem otthonlenni.. elvégre az ukrajnai látogatás óta kb ki sem mozdultam otthonról csak teákat lefetyeltem és naponta kiolvastam egy könyvet. vagy aludtam 21órákat:D igaz egyik sem normálisnak mondható, de legalább változatos. már ninsc kedvem sirni, nincs kedvem anyu állandó vigaszához, semmihez ami az utóbbi 2hétre emlékeztet.
és még mindig utálom a családi ebédeket
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése