iszonyat gyengének érzem magam. ma edzésen majdnem elájultam, habár nem nagyon lepett meg hisz az egész napot átaludtam. és konkrétan emiatt késtem, mert nem gondoltam volna hogy szükségem lesz ébresztőórára. persze valszeg a diéta is meggyengit, de ez már zavaróan nem normális. sürgősen kezdene kénem valamit magammal. már nem akarok többet a házban kuksolni és nem akarok folyamatosan csak aludni, de nincs erőm többre. kb már megint eltűnik a fél társaság az enyémhez korainak számito golyatáborok miatt aki pedig itthonvan nem ér rá. annyira szükségem van a barátokra, de tudom hogy nem tudok sokat adni jelenleg nekik és ez bűntudattal tölt el. remélem azért vaalmennyire jol érezték magukat nálam habár reggel nem keltettek fel elköszönni, de csak mert nem tudják hogy mennyire hiányzik ez. túlságosan tekintettel vannak az állapotomra pedig csak azt szeretném ha valaki képentörölne és kiabálna velem hhogy hagyjam már abba. kétlem hogy segitene de egy probát kétségtelenül megérne. anya dokihoz akar ráncigálni, de szerencsémre a háziorvos szabadságon van szeptemberig. addig hátha összekapom magam és nem lesz szükség arra hogy fölösleges köröket fussak a rendelőben. hnap megint partyhangulatba vágom magam estére de ezt megelőzően túlesek egy edinán. ha megint magamhoz ragadom a szót, vajon megint elrontom a partyt vagy megkönnyebbülök? inkább az elsőre tippelnék. a multkor ugyis elleptek pár örömhirrel hogy sajnálják hogy romlott az állapotom, ezért szeretnék ha egyéni terápiára jelentkeznék. szerdán igyekszem nem átaludni lés akkor nekiesek egy megkönnyebbülési kisérletnek.

annyira tömények az érzelmeim hogy a gondolkodásra is képtelen vagyok. ha megpróbálom kibogozni az összes szálat a szivem elkezd vadul zihálni és utána alig kapok levegőt. de ez van amikor felébredek az álmaimból is.nem tudom hogy mihez kéne kezdenem főleg igy hogy magammal sem tudok sehova jutni.valami megváltozott és teljes mértékben érzem hogy más vagyok, csak azt nem tudom hogy ez mennyire tartós állapot. nem akarok kimozdulni otthonról, idegesít ha valaki néz és nem akarok igazábol csinálni semmit csak otthon ücsörögni. ez persze nem olyan hogy nem érzem jól magam a bulikban vagy akármi, csak nincs kedvem ismerkedni inkább csak kizárni a világot.
biztosan viszont tudok egyvalamit hogy nem vagyok szerelmes. akrmennyire is úgytűnik tudom hogy ez nem az. csak szükségem van egy kis időre. pontosaban még egy kis időre. tudom hogy szánalmas főleg hogy minden az én hülyeségemből történt de akkor sem tudok továbblépni. gondolom fölösleges azon gondolkozni hogy mi lett volna ha másképp alakul az egész de nem tudom megállni. pörög az agyam és nem tudom kizárni magamból

basszus de idegesitő!! utálom a szerelmi életemet egyszeren rohadtul elegem van. meg abbol is hogy most otthon ücsörgök mert nem tudok aludni és arra várok hogy elkezdődjön a paryt. elegem van a hülye bunkókból, azokból, akik messze laknak, az idiótákból és legfőképpen azokból akik nem képesek eldönteni hogy mit akarnak. uff

tüzijáték

az álmaim mindig olyan nyomasztóak. állandóan azt vetítik elém újra meg újra ami bánt, amit elrontottam és szinte helyrehozhatatlan. ha már elrontottam akkor még az álmomban sem akarom megkapni mert csak jobban fáj.iszonyat béna vagyok a magánéletemet illetően, ezt vszeg apámtól örököltem. csak az a rossz, hogy ez még jobbasn összezavar és döntések előtt mindig úgy állok hogy foggalmam sincs mit csináljak, és természetesen nem sikerül a jó utat választani. ha meg igen pár napon belül úgyis megint csinálok valami marhaságot. és utálom a bosszúálló embereket. jó bennem is megvan a késztetés rá, de cselekedetig nem jutottam el. vagyis lehet, de az nem vpolt ilyen durva. remélem nem. arról van szó, hogy bocsánatkérés közben teljesen megnyilok, amiből kikövetkeztethető a gyenge pontom és bármikor találkozunk mit kapok? ühh olyan bántó, nem csodálom, hogy ilyen álmaim vannak. annyira de annyira visszamennék az időben és egy csomó mindent megváltoztatnék, sose akartam ennyire megbántani embereket, de annyira gyerek voltam.
a búcsúzásokra meg új túlélőtervem van, ugyanis apuék ma mentek el és lámlám beugrott még reggel elköszönni. én állapotom 2óra alvás totál másnaposság:D ezért nem nagyon jutottak el hozzám a szavai de azért halványan rémlik hogy elgondolkoztam hogy tuti bőgnék ha józan lennék.. de nem akarom hogy kitisztuljon a kép mert nem akarok semmit sem kockáztatni. elvégre ma party van. megint. kezdem kicsit érezni a mindennapos kiruccanásaimat a nagyvilágban ,de egyszerűen annyira jólesik nem otthonlenni.. elvégre az ukrajnai látogatás óta kb ki sem mozdultam otthonról csak teákat lefetyeltem és naponta kiolvastam egy könyvet. vagy aludtam 21órákat:D igaz egyik sem normálisnak mondható, de legalább változatos. már ninsc kedvem sirni, nincs kedvem anyu állandó vigaszához, semmihez ami az utóbbi 2hétre emlékeztet.
és még mindig utálom a családi ebédeket

Mondd, hogy hibáztam, miközben vakon futottam
S szívem szavait elhallgattam.
Mutogass rám ujjaiddal amiért reméltem,
Bár akármennyire fájt én nem féltem.
Ölts rám nyelvet amikor szeretetemmel kísértettelek
Hisz oly sokszor remegve féltettelek.
Mindezt azért, hogy most néma szemekkel aludj
Hangod a szélnek adva hozzám annyi jut:
Ki szeret?

Hogy repüljek, ha szívem szárnyai már nem vergődnek?
Elfáradtam, s a tücskök se húznak vissza, nélkülem zenélnek.
Én megfognám a kezed s visszahúználak a múltba,
Átélnék veled minden pillanatot újra meg újra.
De hogy érnélek el, ha te nem itt élsz, már ha élsz
S dolgokat mondasz, de igazán már nem remélsz.
És hogy segítsek rajtad, ha már csak a százakkal mész,
Nem törődve azzal, hogy közben a lábadra tízszer rálépsz.
Nem én vagyok az egyetlen kapaszkodó, a megoldás,
Az egyetlen kiút a gondolkodás