I suck.

Nagy feladatot vállaltam magamra mikor megszülettem Sepa Natália néven mert elég nagy kihivásokkal jár olykorolykor. Kb az jött le hogy az emberek egy cikázó fényt látnak belőlem aki hangos nevetésével sose áll le. Aztán hirtelen történik egy törés és élőhalottként koptatom a suli padjait hazamegyek alszom és ugy teszek mintha vmi érdekelne. Képtelen vagyok tartani magamat és az emberek összezavarodnak nem értik mivan és h velük vane a gáz. hát megsugom h nem, inkább csak én vagyok ilyen végbemenőkig szélsőséges. Zavar hogy ennyire látszik rajtam h gázvan és segitségre szorulok, mikor nem akarok az emberekből sem szánalmat sem megértést kivivni. Nem jelenti azt hogy a környezetemnek is rögtön meg kell változnia, hogy még jobban érezzem a rám nyomuló tragédiát. Csak menne minden ugyanugy tovább anélkül hogy másodpercenként kérdezgetnék tőlem hogy mi a baj, suli után folyamatosan csörög a telefonom , hogy minden jobb lesz stb anyu meg folyamatosan a vérnyomásmérővel és lázmérővel követ... De tulajdonképpen értékelem én a gesztust csak az zavar hogy nem tudok racionálisan viselkedni ilyenkor hanem mindenkit lecseszek, amiből olyan alaptalan sértődések lesznek hogy falnakmegyek. Szóval bocsánatkérésemet adom be mindenki számára akit sikeresen megbántottam manapság. és bezárom egy kis conversationnel Gabikával(remélem nem zavar):)
G.
Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
Csak nagyon halkan, nagyon csendesen.
Amerre járunk, ne rezzenjen egy kis levél se meg,
Ma lelkem olyan mint a tó: legkisebb rezzenéstől megremeg.
Gyere a templomunkba, a bükkerdő ma vár,
A csend harmóniája ott megint megtalál.
Gyere velem... csak szotlanul, csak csendesen...

N.
Csendben lépkedek melletted,
De tsss, Te se csapj zajt.
Emberek szuszogása keveredik,
Mi állitsunk magunk köré falat.
Magányba zárkózva a külvilágtól,
Még igy is érhet kellemetlen baj.
Szivünkön zaklatottság trónol,
Rakjunk először talpunk alá talajt.
Hagyd el rémült tekinteted
Szived ijedt tempóját,
Mert nincs ennek itt most helye,
Ne vivd ki az emberek haragját.
Kuporodj le a sarokba,
Csobbanj bele álmodba
Tépd el sarkad e földtől,
De sose feledkezz meg az örömökről.