Esztike 18. szülinapjával végül mindannyian felnőttnek mondhatjuk magunkat, még akkor is ha az ajándéka nem tükrözi iqnkat és ha még mindig mi dobjuk a legelvetemültebb partykat. Miután otthon megsütöttek a tortát Annával és Rékával elkezdtük a partyt, uj tárgyat taálva hozzá -igy született a partymangó- bebizonyitottuk hogy felelősségteljesen tudunk késni és eltévedni, de nemlényeges mert igy is megérkeztünk, és egymás kezére szebbnél szebb dolgokat irogattunk, igy mindannyiunk szülei sokkos állapotban olvasgatták a precizen kidolgozott versformákat, amőbákat, pitagorasztételt(kis segitséggel Anna sikeresen levezette a kezemen). Reggel még Eszterrel sikerült kétrétgörnyedve röhögnünk a subwayben a szendvicsek nevén s végül elérni a nemelső földalattit. 6ra haza is értünk és csoda módján nagy erőfeszitésekkel sikerült kitalálnom h a saját szobámban vagyok, csak a Réka eltűnt. Szintén minden erőmet bedobva beugrott hogy együtt jöttünk haza és hogy reggel amikor felkeltem még tanácsot is adtam neki hogy tud kijutni tőlünk. Maj algopirinosztogatás után megreggeliztünk és lassan Esztike is elhagyta a fészket, mondjuk ha nem tette volna én dobtam volna ki a kabátja illata miatt:D Annácska belémgyömöszölt egy zsömlét és ketten arra jutottunk hogy semmiképp sem lenne szerencsés edzésre mennem igy eltrécseltünk pár orát összepakoltunk és itthagyott. És azota elég viccesen nézünk ki.
Nem mintha nem lennének problémáim a fáradtsággal. Már nagyon sürget az érzés hogy változtassak valamit az életmódomon, különben nem fogom sokáig kibirni. Lassan engem is utólér az érettségi nyomasztó közeledése, a határidők a muszájok és kötelezők, miközben egyre többet álmodozom és nem nagyon mondható hogy részvesznek a talpaim a földön:) Azt hiszem jot fog tenni a sielés, és nem nagyon tud érdekelni hogy mennyit hagyok ki a sulibol és hogy mi vár rám utána, mert rohadtul kiérdemlem a pihenést akkor is ha mások szerint nem engedhetem meg ilyenkor magamnak. majd én bebizonyitom hogy igen:D addigra megpróbálom kitalálni hogy mit akarok és hogyan és megpróbálok mindent kitörölni magambol a multammal kapcsolatban, amely állandóan kisért és tudom hogy nem nagyon fogok tullépni rajta sosem, amig még mindig nem tudom kimondani könnyek nélkül azt hogy szeretlek már ha egyáltalán sikerül, azt meg pláne nem hogy rohadtul nem tudok boldog lenni amig nincs benne az életemben, és nem tudok hozzászokni hogy ezután ez igy lesz. és ilyenkor olyan könnyűnek tűnik mindent eldobni és mosolyogva nézni ahogy eluszik minden mert igazábol csak üres tartalmakkal vannak telitve a dolgok. de nem akkor amikor az édesanyám könnyekkel küszködve meg-megcsukló hanggal könyörög nekem az életemért, anélkül hogy egy rossz szót is szóltam volna. azthiszem ezt ugy hivják hogy anyai megérzés. ha tehetném az egész világnak osztogatnám, hogy ne okozzon ennyi zűrzavart a megnemértés vagy a figyelmetlenség. talán nem lennék ennyire kiváncsifáncsi hogy mit gondolnak rólam az emberek és sosem mulna el az az érzésem hogy ez nekem igyjo. igazából csak ilyen kis tömegcélom van. boldog akarok lenni. meg kipihent többekközött:D csak a héten megint szembe kell néznem egy olyan érzelemkitöréssel aminek már előre tudom a menetét, érzem a gombocba feszülő gyomromat, ahogy csücsöritek az ajkaimmal és közben felle rugozok, mert nálam ez hatékony modszer a könnyek visszaszoritására, hogy közben ki tudjak préselni pár szót a számon és eközben tökéletesen ugy nézzek ki mint akinek az égmegadtavilágonsemmibajasincs. de utána csak 2hetet kell igazábol tulélnem ugy hogy mégkevesebbet alszok, sirva ébredek egy jo nagy adag hiánnyal. de nembaj. nem kell ennek mindig igy lennie. talán most majd változik valami. esetleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése