döbbenet

annyira furcsak most anya megkérdezte, h nem akarok-e megint járni gyöngyvérhez, meg igy biztatott h fel kéne hivnom. és mondtam, h nem szerintem nem kell és am sem akarom, erre mondta, h dehát látja rajtam h szarul vagyok. hogy megint rendszeresen hányok... ez annyira furcsa, mert azt hittem, h ezt már teljesen elfelejtette és h nem gondol ienre és nem veszi észre. de ezekszerint mégis... ez annyira rossz, tökre elszégyelltem magam, hisz nem azért nem osztottam ezt meg mostanában senkivel, mert annyira próbálok együtt élni azzal, h már nem vagyok vékony és állandóan biztatom magam, ha teltebbek is tudnak élni és boldogak lenni. és tényleg probálok igy élni, a mostani testsulyommal együtt, de egyenlőre még nem megy. és bár ez nagyon fáj tényleg nem akarok megtörni és csak szokom ezt az állapotot. hisz perszepersze, majd szolnak ha tul duci vagyok, miután kijöttem abbol az állapotból és lefogytam. hisz addig senki sem mer baszogatni, csak utána jönnek a megjegyzések, h igen mostmár azért elég kis puffancs és kövérke voltál. nem valami kelemes érzés megtudni h egész eddig a képedbe hazudtak és azt állitották h jol nézel ki, miközben a hátad mögött azt suttogták, h jo lenne már lefogynod, mert kezd tulzásokba esni a hizással.
köszönöm az őszinteséget.

I just want you to know who i am

Valószinűleg az egész abból jön, amikor elkap az érzés, hogy hazajövök vagy egy buliból vagy akár egy átlagos napról, lemosom a sminkem és a tükörbe nézve a mosolyom is lecsügged, eltűnik az a régi személy aki már csak az "előadásokkor" létezik. Mélyen a szemembe nézek és inkább az a folytogató érzés jön elő, mert igenis bele lehet fáradni abba hogy minden ami körülvesz annyira különbözik attól aki én vagyok és rájönni hogy minden ami az eszemben jár annyira álom annyira messze, annyira elérhetetlenzó sincs arról hogy én vagyok a társadalom kivetettje, és ti aljanép gyertek sajnáljatok, de inkább ne is mert fel se értek hozzám:D Csak annyira úgy érzem hogy nehezen illeszkedek be akármelyik társaságba, akármennyire is az ellenkezője lehet ez mások szemében. Lehet hogy azért van, mert megszokták azt az embert, aki 16-17 évig voltam, és ha picit is más vagyok pánikba esnek hogy mi a baj. Lehet, hogy azért mert nem tetszik nekik az, akivé válok, esetleg tudják, hogy ha teljesen elengedném magam és magam lennék, akkor teljesen különböznék és kiszakadnék, magambafordulnák, tehát nem akarnak elengedni. És talán ennek van a legkisebb esélye, de ezt tudom megérteni, főleg, hogy én is annyira ragaszkodom ahhoz, akit nagyon félek elvesziteni, pedig nagy rá az esélye. Az hogy most nem együttérzőként, hanem aggódóként élem meg Réka történetét, teljesen felkavar. Nagyon sokat gondolok rá és elönt a szégyen hogy minek tettem ki néhány embert, akik tavaly ugyanigy aggódtak értem és teljesen tehetetlenek voltak. És most nem csak Réka esetében vagyok tehetetlen, hanem a magaméban is, mert tagadhatatlanul változok, és egyre nehezebb ezt eltitkolni. Megfelelni annak, akire mindenki azt mondja hogy ez igazán te vagy és aki annyira eltávolodott már tőlem. Ezért mostanában sok egyedüllétre van szükségem, hogy élhessek egy másik életet is, igaz hogy egyedül, de oly nagy fellélegzéssel. Hogy minden egyes könnycseppem egy-egy elmúlt, oly messzi lévő emléket, egy-egy hibát jelentsen számomra, hadd sirassam meg őket, mert szükségem van rá. Legyen ez egy kimondatlan igazság, amivel mindenki tisztában van, hogy nem vagyok már az, aki voltam, és hogy túl a harsány nevetgéléseken állandóan küzdök, hogy minden egyes pillanatban az én történetem elhibázott dolgain jár az eszem, de itt van ez a világ, ahol minden jo és minden rendben van és itt élem ki az álomvilágom. Mert néha olyan nehéz elviselni hogy enm tudom hova tartozom, scak annyit hogy akarok valahova, de mindig az érzem, hogy nem sikerül, nem megy. Akarok én egyáltalán itt lenni? Az az igazság hogy nem mindig. De nem tehetem meg. Ez persze tök kényelmetlen, de hasznos. Legalábbis valakinek biztos. Csak a remény ne hagyjon cserben, hogy mindig gondoljak arra, hogy lehet még minden olyan gyönyörű. Hisz van akinek az. Valakinek most valakinek később. Hisz olyan nem lehet hogy soha.

L.O.V.E.

Nem vagyok szerelmes, nem azért. Csak a nap összefogott ellenem egyrészt mert egész nap tök éhes vagyok és ez kiborít, másrészt mert az egész nap a szerelemről meg a velejáro dolgokrol szolt. Még az angolfogalmazásomat is a házasság előnyeiről, hátrányairól kellett megirnom. de az egész onnan indult hogy kávéztunk Esztivel és miután egészen 3óráig egy srác volt a téma előjött megint a templomutcás érzés meg az a furcsaság az egész pasizással kapcsolatban. Nem azért mert rosszul érzem magam igy, ahogy vagyok, inkább mások véleménye ami amúgy annyira nem szokott nálam számitani. és most mégis egyre erősödik és félek h tulságosan kilógok a normából esetleg kinéznek netántán szánnának. És ez elég ciki... Mert szerintem nem szükséges komoly kapcsolatban lenni ahhoz, hogy boldogok legyünk, sőt ahogy elnézem néhány körülöttem lévő ember szenvedéseit a párkapcsolatuk miatt, pont az ellenkezője szűrődik le. na nem ezért nincs pasim csak mégis... gondoljunk bele. persze sokan megtalálják ilyen korban az életük szerelmét, és nem bánják, hisz enm veszitenek vele semmit. ez a kapcsolat rohadt erős bizonyára. na én ebbe a kategoriába szerintem biztos nem fogok beletartozni. másoknak még sosem volt pasijuk. ez sem az enyém. lássuk csak ez kb oan mintha felhagytam volna a pasizással. hisz mindenki azzal zaklat h van-e mikor lesz, miért nem akarok és ezt mégis hogyan is képzelem. kb ugyanaz mint az evéssel, csak ez nem oan káros. szerintem. mert nekem oan hirtelen felhagyásnak tűnik az egész pasizással, de asszem meg lettem győzve h az is pasizás amit én csinálok. meg h én bármelyik pasit megszerezhetném magamnak. ez már inkább felkeltette az érdeklődésemet, mert ezt vajon mégis honnan tudhatja valaki, aki ismer engem. hát persze vszeg abbol h ismernek de nekem ez itt bomlik meg. de rájukbizom, mindenesetre ilyet jol esik megtudni:) és remélem igaz is. remélem annyira azért nem vagyok válogatós, hogy ha esetleg tényleg vmi kifogástalan emberkével ismerkednék meg abba is belekössek csak úgy megszokásból:)
csak ez eddig igy szép és jó, de mivan a körülettem lévő emberekkel, akikkel ugyan nem társalgok annyit, de mindig csak azon kapnak hogy nincs pasim, és naná hogy ez feszélyez. nem akarom h teljesen prűdnek tartsanak, vagy annyira szerencsétlennek, hogy még egy pasit sem tudok magamnak összeszedni és ezért jövök azokkal a kifogásokkal, h nekem most pillanatnyilag nem kell, ráérek egyetemen minden héten váltogatni a pasijaimat amit végképp nem akarok, vagy esetleg később férjhez is megyek csak ne most.

hehe

ezt jol elcsesztem:D nem teljesen ugyanaz a kettő de teljesen mind1 nem akarok törölni...

ezmegazmegamaz

volt boldogsággal, volt könnyekkel volt sokféleképpen, egyszerűen meghatározható érzésekkel, de nem igy. nem tudom megfogalmazni azt ami bennem van. düh, de nem az, csalódottság, de azsem annyira. nemtudom. és gabi szépen rátapintott arra, h amikor vékony voltam boldogság volt a szememben. és tényleg. a fájdalom és a szenvedés nem amiatt volt h nem ettem. még mindig ittvan csak mostmár megerősiti az a fokú elégedetlenség ami most bennem van. megérdemlem azt h boldog legyek. és ebbe nem mások taszitanak bele. sirhatnékom van mindg amikor tükörbe nézek, öltözködök, fürdök.( ez nem jelenti azt h nem teszem:D) és ilyenkor nem mások szavai pörögnek le bennem azzal kapcsdolatban hogy le kéne fogynom, mert egyrészt ienekből kevés van, másrészt nem érdekel annyira mert ez egy eléggé szubjektiv kérdés. akárhiszed akár nem tényleg csak annyiról van szó, h ogy saját magamnak fáj. pont ezért határoztam el, hogy péntektől fogyókúrázom. komolyan, de nem ugy h nem eszem v hányok. tisztázásra vár, hogy nem azért hogy megfeleljek másoknak, figyelmet keltsek fel, vagy h mások ne szolhasanak be. nemnemnem. csakis azért mert nekem rosz és tényleg elég szar úgy élni h nem tudok legalább beletörődni. és nagyon szar, hogy ilyen dolgokat próbálnak rámhúzni, hogy nekem csak mások véleménye számit és h meg sem próbáltam, akkor ne várjak csodát, mert ez nem igaz. nem érdekel mások véleménye ebből a szempontból, mert ha érdekelne bűntudat nélkül ehetnék. és igenis megpróbáltam. és ha az ellenkezőjét állitjhák nem dühit hanem bánt, mert fogalmuk sincs rola mekkora energiát fektettem bele abba h normálisan egyek akár fáj után a hasam, s felpuffad és kényelmetlen. legszivesebben kihánytam volna, de enm tettem mert probálkoztram. állandoan azt tukmáltam magamra, h jaj de vékony vagyok, teljes meggyőződéssel, annak ellenére h nem nagyon gondoltam igy. szoval tényleg megprobáltam. a másik meg az h sokkal rosszabb ami most van mind biologiailag, mind lelkileg, mint ami a fogyokurát illeti. hisz valamennyien tudjátok, hogy mennyire rosz, ha jön az elvadult ösztönös én aki csak enni akar és semmi másal nem foglalkozik, állandoan erre gondol és ez képtelenné teszi a normális életre. hisz sokkal könnyebb azt mondani h áh majd hnap és enniennienni aztán wcre rohanni. a legroszabb h ez sokkalta jobban eltorzitja az ember személyiségét. ravaszság kell hozzá, hazugságok, soksok ajaság. én nem akarok ilyen ember lenni. nem tudom mi lesz ennek a vége, de most nem hagyom h megingason bármi ugy mint az előzőheti kurámnál amit a végén be sem tartottam és ezért nem is fogytam. egy hete készitem magam hozzá lelkileg, lasan megfontoltam, hogy vmennyire ésszerűen működjön. de nem akarok megbántani ezekkel senkit, hisz pont ti vagytok azok akik annyira probálnak segiteni és bánt h eredménytelenül.
köszönöm és sajnálom

ezmegazmegamaz

volt ez jól, rosszul, boldogsággal, könnyekkel, ien egyszerűen értelmezhetőérzésekkel. de most vmi olyan van amit nem tudok megfogalmazni és teljesen átérezni. düh, de nem teljesen az, csalódottság, de az sem annyira, hiány, de még az sem... csak az a legbántóbb, hogy megvan az akarat, végre a cél is de valahogy mégsem megy, könnyebb az h áh majd hnap és jöhet a kaja aztán meg a wc. és télleg iszonyatosan ciki és gáz, és szégyellem de ha leirom megértem az igazi sulyát ezeknek a dolgoknak, és talán arra fognak motiválni h haggyam már abba. Gabi nagyon ügyesen rátapintott arra, amit eddig még senki sem értett meg, hogy amikor vékony voltam, a szememben boldogság volt és nemcsak fájdalom, ami mellesleg nem azért volt mert nem ettem és ami még mindig ittvan csak mostmár keveredik azzal, h h nézek ki és még durvább. boldog voltam, mert valami legalább jól sikerült, elégedettebb voltam, és most meg csak dühitem magam bármikor elsirom magam ha a tükörbe nézek, pont ezért alig tudom magam rávenni h fürödjek, mert akkor teljesen szembesülnöm kell magammal. (ez nem jelenti azt h nem fürdök:D) és akkor nem mások szavai jutnak eszembe arra vonatkozoan, h fogyjak le, hanem a saját gondolataim. nem mások miatt akarok megváltozni, nem azért h nekik feleljek meg és nem azért h figyelmet keltsek fel. tesék ezt elfogadni és nemrámtukmálni olyan dolgokat amik nem igazak. péntektől fogyokúrázom és senki sem fog megingatni ebben. tudom, h a mostani leveses fogyokurát elcsesztem a váégén nem tartottam be és ezért nyilván nem is fogytam, de most ez másképp lesz és nem érdekel h ki mit mond mert igy tényleg nem tudok élni. megérdemlem azt h boldog legyek és legyek annyira önző h ezt MAGAM miatt végigszenvedjem. nemtudom mi lesz a vége, és egyenlőre nem is érdekel. nem akarok csalódást okozni senkinek de remélem meg van értve h az ami most van sokkal roszabb, mint ami a fogyokurát illeti. nemcsak biologiailag, hanem am is. eltorzitja a személyiségem, manipulativvá tesz, hazugságokra kényszerit, aljaságra és ravaszságra. én nem akarok ilyen lenni.

zuhanás a könnyekkel

sosem leszek kibékülve magammal. nem ez nem nekem való. egyre jobban utálom magam, főleg most h mindent megteszek h legalább egy picit lefogyjak, de bármit csinálok egyre csak hizok és egyre jobban fáj. nem birom elvisleni azt aki vagyok, mert nem vagyok senki, csak egy kis hájgombóc. semmi sem megy csak a nyafi meg a sirás és én annyira nem akarok igy élni. miért nem megy? olyan erővel nyomom, odarakom az akaraterőmet is teljes mértékben mégis egy helyben toporgok. még hibáztatni sem tudok senkit, mert én vagyok az egyetlen hibás. nem foghatom arra h de hát bedugtak a kórházba és azt akarták h hizzak, mert nem ezt akarták, hanem csak annyit h egyek, de en azt h ennyire elhizzak. anyu állandoan azt mondogatja, h csak várjam meg amig elmulik mert enki is volt egy korszaka amikor duci volt de magátol elment. de nekem sosem fog. egyre csak rosszabb egyre jobban magávalhuz a semmiségbe. és megértettem, h szeretnek igy az emberek, és nem zavarja őket h dagadt vagyok de mivan ha engem igen? ha én ezzel nem tudok együttélni? sajnálom h éhes vagyok állandoan. de ez nem is sajnálat, inkább szánalom. annyira gyűlölöm ezt az állapotot, h inkább csak otthon kuksolnék mert nem akarok állandóan szembesülni vele, h mennyire kilogok a többiek sorábol. h nem vagyok annyira szép és nem vagyok annyira csinos. hülyén viselkedem, nem vagyok annyira okos és semmi sem megy ugy mint a többieknek. én ezt nem akarom. annyira akarok változtatni és annyira lelkes vagyok olyankor, de annyira letör ha egysezrűen nwem sikerül, mert jah h én sokkal bénább vagyok és nekem sokkal több időmbe telik? utálok emiatt sirni állandóan. annyi sokkal nagyobb probléma van az életben, és annyira szánalom, h engem ez tud leverni a legjobban. nem akarok bekattanni, és állandóan erre gondolni.
nem