Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is.

kiütköztek a kialvatlanság tünetei és most kényszeritenek az ágybanmaradásra és alvásra, pedig nem vmi kedvemre való dolog. kicsit félek, h igy kimaradok vmiből, és sokkalhasznosabb lenne tanulgatni mint aludni. ez a szokásos pénteki délutáni programokra nem vonatkozik mert azok mindennél szükségesebbek. külis, már a pszichiátrián is bebizonyitották, h mentálisan vagyok hüje nem pedig fizikailag:D sztem ez a mostanira is vonatkoztatható. a kedvetlenségem igazából tegnap kicsit megdöbbentett de még jobban h a visszajelzések alapján mostanában mindig ilyen vagyok. talán a bizonytalanság érzetéből fakad, vagy attól a monoton szürke folyamattól ,amivel minden nap szembesülök és felőröl, álmatlanságot, hosszú éjszakákat okozva, amik ilyen csunya kiszolgáltatott fáradtsággal és ugy általánosságban a betegség tüneteivel jár. nem tudom, h tudnám ezt megszakitani, vagy kitörni ebből az érzésből, de a napokat elviselhetetlenné teszi ez az értelem nélküli napi rutin, amiminden más emberre vonatkoztatható. mindigis szükségem volt valamire ami kiemel ebből, h valamilyen szinten másképp éljem és fogjam fel a napokat. a legnagyobb hibám vszeg az, h elfojtom az érzéseimet, nem nagyon tudom magam kifejezni, vagyis inkább nem akarom. nem akarom átengedni magam a gyöngeségnek, nem engedem meg magamnak a zokogást, amikor érzem h erre van most a legnagyobb szükségem. szégyellem magam, hogy egyre jobban sablon leszek és egyfajta zombi a társadalomban, akit felemésztenek a teendők. (tavaly legalább volt vmi cél, amiért imádtam zombinak lenni.) Réka ezt meg sem hallottad tudom:D