A Zűrvilág

agyam kb egy feketelyuknak megfelelően tárolja a gondolataimat miközben egy profi háziasszony a fakanáljával fénysebességgel kavargatja őket igy nincs egy szabad percem sem amig nem gondolnék semmmmmi jora vagy nem velem kapcsolatosra. de reggel sikerült elnyomni a krokodilkönnyeket mert tudtam h különben egész nap bőgnék az ágyamban. anyuval egész nap főzőcskéztünk és annyira jo volt megint vele lenni egy egész napig h szinte már el is felejtettem. és megint rámtört egy fantasztikus érzés miszerint olyan hüje vok h hagytam h emberek csak úgy kilépjenek az életemből. egyszerűen mindenki hiányzik aki volt és aki már nincs itt mellettem. akivel csak úgy eltávolodtunk akikkel egy félreértés miatt kerültünk távol egymástól avagy akikkel a távolság választ el. és annyira úgy érzem h odaállnék eléjük és egyszerűen bocsánatot kérnék. még akkor is ha nem én vagyok a hibás. de hát tudjuk erre én képtelen vagyok igy hát marad a lényeg; miszerint a gesztus a fontos ami az én esetemben a képzelgetés. jólesik arra gondolni h dejólenneha a 18. születésnapomon mindenki aki régen ottvolt most ott lenne egy nagy teremben és együtt lennék azokkal akik fontosak. és most eljött asszem az ideje h megfordítsam az állando mondásomat h "nem véletlenül lett vége" arra h "nem véletlenül tartott olyan sokáig és h nem véletlenül emlékszem még mindig mindenkire". ez a baj velem. mindig mindent meg akarok tartani és egyszerűen képtelen vagyok elengedni. emiatt új dolgok még nehezebben kerülnek be. kivéve az idegesítő gondolataimat.