A legjobb lenne ha vki egyszerűen elvenné a kezemből az életem irányitását és elkezdene helyettem cselekedni, mert annyira tehetetlennek érzem magam h sikitani tudnék tőle. Már ha lenne hozzá erőm. Azt hiszem az egész életemet arra tettem fel h olyanná tegyem magam amilyen nem vagyok és ne úgy viselkedjek ah szeretnék, és független legyek az érzelmeimtől. Hát azt hiszem ennek vége. Egyszerűen belefáradtam és az egész szinészkedés dolog annyira kifacsart h képtelen vagyok már arra is h akárhogyan viselkedjem. Lehet h már túl késő magamra találnom és kideritenem h ki is vagyok, hogyan is érzek? Mert az egyetlen dolog amit tudok az az h rohadtul elegem van fáradt vagyok, nem tudom h mihez kezdjek, nincs semmi célom, igazából semmim sincs. És irdatlanul fáj és dühit amikor látom h mások kitűznek egy célt, dolgoznak érte és el is érik és élnek happily ever after. Miközben én azt sem tudom h mihez kezdjek magammal. Egyszerűen nincsenek céljaim és kedvem sincs ahhoz h legyenek és véghezvigyem őket. Rohadtul elcsesztem az életem attol a perctől fogva h megszülettem és azthiszem már nem tudom helyrehozni mert időközben kifárasztottam magam azzal h olyan legyek amilyen szerettem volna lenni, attol eltekintve h ez mind hazugság volt. És most hagyom h mások elvegyék az ÉN álmaimat és helyettem éljék őket miközben én csak annyit szeretnék h vki segitsen és megmondja h mit csináljak.
Fantasztikusan éreztem magam Rékánál, de azota amiota ott voltam másra seem tudok gondolni h az a ribanc (itt Juditra nem Rékára gondoltam) lenyulta az orrom előtt az életem és én meg nem tettem ellene semmit mert azt hittem h ez igy a helyes. És még azután is miután rájöttem h tévedtem, magamat hibáztattam ahelyett h teszek ellene vmit. És még mindig az ő életükre gondolok minden percben ahelyett h a sajátomat próbálnám meg élni és menteni a menthetőt. De mit tegyek ha nem tudom kiverni a fejemből h már majdnem mindnem megvolt. Az h apám ott legyen mellettem, egy városban éljünk egy nagy kertesházban és minden reggel együtt kávézzunk mielőtt suliba avagy munkába megyünk. És mindez már sosem lesz az enyém egy örök életre elvesztettem. És mostmár kevésbé telit el a düh, inkább a fájdalom uralkodik rajtam és kinoz életem minden egyes percében. És sajnálom h ilyen jo szinész lettem közben h majdnem mindenkit becsapva tudok ugy viselkedni ahogy szinte alig éreztem életemben. Remélem azért még tudok valamikor őszintén boldog lenni nem ezekkel a gondolatokkal a fejemben, h vajon mit csesztem el, mivel lettem ilyen borzalmas lány h nem kellek a saját apámnak ugy h még alig ismer. Szeretném h egyszer megtudja h valoban mennyire hiányzik, mert szeretem és h mennyire fáj mindaz amit tett.
Addigis holnaptol elkezdem a farkaséhséges könyv programját megelőzvén h a bulimia kezébe tegyem az életem. Mert azthiszem az az egyetlen ami még annál is rosszabb h magam probálok meg kezdeni vmit vele-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése