suddenly i see

de tényleg mindig minden olyan hirtelen jön amit nem sikerül elhalasztanom. és általában mindegyik olyan jól sül el.
tegnap Gabival Veszprém, ma fotozás. mind2őt nagyon élveztem pedig olyan nehéz volt rábeszélnem magam.
a fogyozásos gondolatok is hirtelen jönnek és egyideig sikerül is tartanom őket, amig belegondolok h nem éri meg eszek egy picit amiből nagyon sok lesz, szenvedek, megigérem magamnak h soha többé nem eszek, de másnap reggel korgo gyomorral ébredek mert szépen kitágitottam a gyomromat. csak egyszer lenne az h tanulok a hibáimból.
s ha a fogyozást se halasztanám az is hirtelen jönne és sikerülne és jol sülne el? nem hiszem. mm az csak az én szemszögemből lenne jo. kéne vmi kompromisszumot találnom a saját és a többiek gondolkozása között, különben nagyutazásokat fogok megtenni a 2 véglet között.

házasélet

miután eljegyezte magam a köldökpiercing segítségével Natival úgy döntöttünk h összeházasodunk és a házaséletünk már most zátonyra futott. a rózsaszin ködfelhőt elnyelte a hőség, a szerelmünk elmúlt, üdv közöny.
nekem nem megy az h normális legyen a sulyom vagy tul kisci vagy tul nagy és mármost én a tul kicsit választom inkább. uh neki is vágtam ami nem olyan nehéz ahhoz hasonlitva h mennyibe kerül mosolyt varázsolni pufipofimra.tegnap és ma egy negyed dinnye mellett ettem joghurtot, szőlőt meg csokit(igaz az utóbbit nem tartottam bent sokáig mert bunkó volt). és már csak egy dolgom maradt h egyre csökkenteni a mennyiséget ami annyira nem nehéz tekintve arra h semmilyen kedvem nincs és ami van az is inkább távoláll a jótól. egész nap szobában ücsörgés, filmnézés, olvasás olyan ismerős helyzet. lehet h másoknak ez könnyen megy, megmondani h ez helytelen, én még nem jöttem rá h mienis, de eddig pihentetőnek tűnik. remélem az is marad, mert akármit is akar a házastársam, rá fogom kényszeriteni ezt.

örömkönnyek

Megint hüledezve, levegő után kapkodva ébredtem sok-sok könnycsepp között. Annyira kellemes érzés komolyan. Miután rájöttem h még mindig korán van visszanyomtam magam álomállapotba, aminek most már rohadtul nem örülök mert a kellemes álmom megszállt és folytatódott. Gonoszjudit, nagyobblacika, apa meg hasonló szereplők, gyilkolások, érzelmek, s dolgok, amikre jobb soha nem gondolni. Ebbe voltam belekényszeritve kb. 4 óráig, s bátran mondhatom h hatással volt rám.
Annyira nem tud most érdekelni semmi. Sztem ez egyszerűen nem nekem való s legszívesebben bevennék egy altatót, s ha felébrednék még egyet, igy tovább. Még az álmomban élni is jobb, mint csak feküdni, mint egy farönk, csodálkozni h nem esik össze alattam az ágy és hallgatni az idegtépő gondolataimat. Enni, nemenni, mitenni, mi van itthon, mit kéne enni venni, MEGŐRÜLÖK!!!!!!!!!!!!!! Igy egyszerűen lehetetlen élni. Koplalni akarok, mert fantasztikus érzés, még akkor is ha elszigetelődök, ha kihullik a hajam, mert feltalálták a parókát, ha belehalok, mert gyönyörű halálnak tekintem. Olyan művészi. Csak a szomorú tény az, h ellentétben másokkal tudom, h nem sikerülne még egyszer. Nem tudom h kezdjem h győzzem le az éhségérzetet eleinte meg ienek. Persze senki sem adna semmilyen tanácsot, mert hülye lenne, szal marad az h majd egyedül kéne vh rájönnöm.
Mert nem akarok másoknak élni. Nem akarom h ők döntsék el h milyen legyek ha az nekem rohadtul nem kényelmes.
És nem akarok állandóan sirni, mert utálom ha táskarikás a szemem. Márpedig az , mert egyre nagyobb energiát kell belefektetnem h megállitsam átlátszó barátaimat.
Éhesvagyok
amikor jöttem fel a boltból elkezdtem sirni a változatosság kedvéért és az idős szomszédnénike megkérdezte h minden rendben van-e. mire én azt feleltem h persze ezek csak örömkönnyek a barátnőm bekerült az egyetemre.
azon gondolkodtam h nem-e lehet energiát nyerni a sírásomból. egy országot simán ellátnék energiával életem végéig.

csókolózás, titkolózás, megbánás

lehet h az upper east side-on igy megy de nem biztos h ez annyira természetes. arra célzok h betegség.
két ájulás után rájöttem h anyuval tényleg megcsináltattuk nekem a köldökpiercinget és imádom. csak a helyet nem ahol van... miért nem akkor csináltuk amikor szép lapos hasam volt. már anyu is beszolt h dundusodok és ma voltam a tennél regisztrálni és mnodták h foggyak a hasamból. ráadásul a piercing miatt most még hasdazni sem hasazhatok... ennek örömére bekajáltam kb egy kilo csokit és irdatlanul fáj a hasam de anyu sasként köröz a házban uh esélyem sincs megkönnyebbülni. dehát ez van. én kavartam magamnask a forrókását vagy mi. csak az a szar h akármennyire is szeretném sosem tanulok belőle és ujra belelépek a folyoba.
ma mondam Gabinak is h nem nagyon tudok mit kezdeni magammal és asszem ez segitett egy picit. legalábbis bementünk inget venni Karesznak egy ien keletiboltba és ah nézegettem a hastáncruhákat elkezdtem gondolkodni h én tökre akartam ghastáncolni és az első lépés tényleg az lenne ha találnék helyet és szeptembertől belevágok. meg az ujságirás terén is jolenne tapasztalatokat keresni h igy esetleg referenciával hátha könnyebb bejutni vagy mittomén. de ezt nemnagyon tom h hol lehetne. a harmadik meg h tök váratlanul hivtak fel a tentől h menjek be castingra aztán kiderült h ien regisztrációról van szo uh regisztráltam és a csaj mondta h tök jo lenne mihamarabb megcsináltni a portfoliot, mitszolnék a jövőhéthez. azt h meg kell beszélnem a szüleimmel.
viszont van egy nagyon idegesitő tényező ami miatt legszivesebben ki sem mozdulnék otthonról. állandoan megbámulnak az utcán!!! jó én értem h gáz daginak lenni de emiatt nem kell megbambulni!!! meg amugyis semmi közük hozzá a dagi emberek ugyanannyira emberek mint a vékonyak. és nemrég még énis az egész karcsú emberekhez tartoztam...:( és engem zavar a legjobban h elhiztam. de most komolyan már kezd bűntudatom lenni ha felszállok egy buszra h a felét elfoglalom magammal. meg ah néznek az emberek "fél sétálni h lefogy?" cimű kérdések a szemükben ááááá. nekem is van jogom a földön tartózkodni akármekkora is a testem. persze mindig megprobálom nyugtatnimagam h biztos tetszik nekik a polom v vmi de sosem hiszem el magamnak:(
ráadásul a farkaséhséges tervbe sem kezdtem bele. megint halogatom. ezt utálom magamban a legjobban h mindent halogatok:(

Egy darabka igazság

A legjobb lenne ha vki egyszerűen elvenné a kezemből az életem irányitását és elkezdene helyettem cselekedni, mert annyira tehetetlennek érzem magam h sikitani tudnék tőle. Már ha lenne hozzá erőm. Azt hiszem az egész életemet arra tettem fel h olyanná tegyem magam amilyen nem vagyok és ne úgy viselkedjek ah szeretnék, és független legyek az érzelmeimtől. Hát azt hiszem ennek vége. Egyszerűen belefáradtam és az egész szinészkedés dolog annyira kifacsart h képtelen vagyok már arra is h akárhogyan viselkedjem. Lehet h már túl késő magamra találnom és kideritenem h ki is vagyok, hogyan is érzek? Mert az egyetlen dolog amit tudok az az h rohadtul elegem van fáradt vagyok, nem tudom h mihez kezdjek, nincs semmi célom, igazából semmim sincs. És irdatlanul fáj és dühit amikor látom h mások kitűznek egy célt, dolgoznak érte és el is érik és élnek happily ever after. Miközben én azt sem tudom h mihez kezdjek magammal. Egyszerűen nincsenek céljaim és kedvem sincs ahhoz h legyenek és véghezvigyem őket. Rohadtul elcsesztem az életem attol a perctől fogva h megszülettem és azthiszem már nem tudom helyrehozni mert időközben kifárasztottam magam azzal h olyan legyek amilyen szerettem volna lenni, attol eltekintve h ez mind hazugság volt. És most hagyom h mások elvegyék az ÉN álmaimat és helyettem éljék őket miközben én csak annyit szeretnék h vki segitsen és megmondja h mit csináljak.
Fantasztikusan éreztem magam Rékánál, de azota amiota ott voltam másra seem tudok gondolni h az a ribanc (itt Juditra nem Rékára gondoltam) lenyulta az orrom előtt az életem és én meg nem tettem ellene semmit mert azt hittem h ez igy a helyes. És még azután is miután rájöttem h tévedtem, magamat hibáztattam ahelyett h teszek ellene vmit. És még mindig az ő életükre gondolok minden percben ahelyett h a sajátomat próbálnám meg élni és menteni a menthetőt. De mit tegyek ha nem tudom kiverni a fejemből h már majdnem mindnem megvolt. Az h apám ott legyen mellettem, egy városban éljünk egy nagy kertesházban és minden reggel együtt kávézzunk mielőtt suliba avagy munkába megyünk. És mindez már sosem lesz az enyém egy örök életre elvesztettem. És mostmár kevésbé telit el a düh, inkább a fájdalom uralkodik rajtam és kinoz életem minden egyes percében. És sajnálom h ilyen jo szinész lettem közben h majdnem mindenkit becsapva tudok ugy viselkedni ahogy szinte alig éreztem életemben. Remélem azért még tudok valamikor őszintén boldog lenni nem ezekkel a gondolatokkal a fejemben, h vajon mit csesztem el, mivel lettem ilyen borzalmas lány h nem kellek a saját apámnak ugy h még alig ismer. Szeretném h egyszer megtudja h valoban mennyire hiányzik, mert szeretem és h mennyire fáj mindaz amit tett.
Addigis holnaptol elkezdem a farkaséhséges könyv programját megelőzvén h a bulimia kezébe tegyem az életem. Mert azthiszem az az egyetlen ami még annál is rosszabb h magam probálok meg kezdeni vmit vele-

A Zűrvilág

agyam kb egy feketelyuknak megfelelően tárolja a gondolataimat miközben egy profi háziasszony a fakanáljával fénysebességgel kavargatja őket igy nincs egy szabad percem sem amig nem gondolnék semmmmmi jora vagy nem velem kapcsolatosra. de reggel sikerült elnyomni a krokodilkönnyeket mert tudtam h különben egész nap bőgnék az ágyamban. anyuval egész nap főzőcskéztünk és annyira jo volt megint vele lenni egy egész napig h szinte már el is felejtettem. és megint rámtört egy fantasztikus érzés miszerint olyan hüje vok h hagytam h emberek csak úgy kilépjenek az életemből. egyszerűen mindenki hiányzik aki volt és aki már nincs itt mellettem. akivel csak úgy eltávolodtunk akikkel egy félreértés miatt kerültünk távol egymástól avagy akikkel a távolság választ el. és annyira úgy érzem h odaállnék eléjük és egyszerűen bocsánatot kérnék. még akkor is ha nem én vagyok a hibás. de hát tudjuk erre én képtelen vagyok igy hát marad a lényeg; miszerint a gesztus a fontos ami az én esetemben a képzelgetés. jólesik arra gondolni h dejólenneha a 18. születésnapomon mindenki aki régen ottvolt most ott lenne egy nagy teremben és együtt lennék azokkal akik fontosak. és most eljött asszem az ideje h megfordítsam az állando mondásomat h "nem véletlenül lett vége" arra h "nem véletlenül tartott olyan sokáig és h nem véletlenül emlékszem még mindig mindenkire". ez a baj velem. mindig mindent meg akarok tartani és egyszerűen képtelen vagyok elengedni. emiatt új dolgok még nehezebben kerülnek be. kivéve az idegesítő gondolataimat.

kezdetek

Ez az első blogom de nem tűnik túl nagy kihivásnak.
ellentétben ezzel az egész nyaralós dologgal amiben csak lebegek amig az idő olyan gyorsan telik h huhúú és nem hagy semmi olyat tenni amit szeretnék avagy hasznos lenne. Addigis próbálok hasznára lenni másoknak mivel magamnak csak ártani tudok mint kiderült. legjobb lenne ha állandoan társaságban lennék hogy nehogy a közelembe férkőzzenek a gondolataim és ne maradjak egyedül mert akkor megint csak azt kivánom h bárcsak végre teljesen belepne az a mocsok amibe kiselefánt módjára belecsöppentem. anyu meg próbál kihúzni de közben tudom h hatalmas fájdalmat okozok neki a folytonos könnymutogatással és hisztériáimmal. de persze már csak miatta is jolenneösszeszednem magam. csak előtte ki kéne találni h mi a bajom
ma répa. vagy káposzta miaz. Réka tudja...