ne

Sok néma száj, s millió szempár-üresen kopogók
Csak a por, a füst, s a tonna ólomgolyó
Mi szíveden marad
Nem bírod már a tavaszt...
De hogy enyhítsek fájdalmadon
Ha nekem se maradt más, mint a földbetiport liliomok?

énis

Írtam már hogy hiányzik, azt is hogy fáj,
De ha a szavak nincsenek meg az teljesen más.
Kizár a hideg, a szoba tele ürességgel,
Felfordul az ablakpárkány nekidől a szélnek.
Puha a világ, de hol van a minden?
Érzem, érzem de sehol sincsen.
Beledobom magam a semmibe és itt fekszik a tenyeremen,
Megvan majdnem, szinte már lenyelem
Mégis elszalad, s én maradok, nem értem
Magamat, a maszlagot, kitől kell félnem?
Rajzolj egy vonalat, adj egy keretet,
Ábrázoljuk feltűnően a semmiséget.

18

ez lesz az utolsó bejegyzésem 18 évesként juppiii. tudomtudom, de nem tehetek róla mindig oylan izgatott vagyok szülinap előtt. de ígérem megpróbálok nem csalódni olyan nagyot amikor rájövök, hogy ez nem változtat semmin. max a szombati családi ünneplés ahol megint haza fogom vágni az agyam. de megint kapok egy csomo ajándékot amire semmi szükségem sincs és igazábol nem is akarok találkozni senkivel de azért nyomatom egész nap a mosolyt. azért lehet beprobálkozok egy olyannal h hnaptól ... na ez a baj ha pocsék kedvem van nem vagyok vmi pozitiv. sebaj. szeretlek kicsivilág. még ha olykorolykor gyűlöllek is.

olyan sok mindent mondanék neked, de veled beszélgetni olyan, mintha állásinterjún lennék. udvariasság sokmosoly picipoén hallgatás. szeretném ha idebennt lennél az életemben, a végtelen percekben, a poros sarokban, a takaró alatt, a papírjaimon leírva, hóban, az óceánban, a holdra csimpaszkodva és a nappal ragyogva. unom az együtt töltött perceinket újranézni mégse tudok mást tenni. nem bírom nézni hogy más van a helyemen, úgy rákiabálnék hogy menj onnan az az enyém. ne sirass meg velem ezt nem csinálták még így. kérlek

iwantyou

tudom h mindig egyszerre szeretnék mindent elmondani és akkor túl sok meg nem is jut minden eszembe, sőt amikor elkezdek irni igazából arra sem emlékeztem hogy mi volt a téma. mindenesetre eléggé össze vagyok zavarodva és persze ezt megintcsak magamnak köszönhetem. még mindig nem tanultam meg felejteni és azt hogy ne okozzak magamnak tudatosan fájdalmat. úgy értem, hogy ilyenkor nem érdekel vagy valami ilyesmi. mondom hogy össze vagyok zavarodva na:D talán ez már egy másik szakasz, amikor nem tudok valakit elengedni, pedig már valaki más mellett vagyok borsszemnyileg. és annyira kell ügyelni arra hogy ne essen bántódása. meg nekem sem. vagy lehet hogy ez mostmár mindegy. annyira mocskos dolog, hogy azontul hogy teljesen használhatatlannak érzem magam, lustának és el akarok bujni egy időre minden elől... mégis tele vagyok érzelemmel és nyilván felé.. gyűlölöm, és legyen boldog és szerelmes vagyok belé és hogy tehetett ilyet meg miért menj a picsába hasonlók. itt állok 1hónap híján 19évesen az első szerelmi csalódásommal és nem tudok mit csinálni. tudtam hogy szar lesz de azt nem hogy ennyire. most eljutottam odáig, hogy talán kerülnöm kéne. eddig talán szándékos úgy rendeztem az életem hogy mindig lássam hogy beragyogja a napomat és még jobban felnyissa a sebemet, mert nem érdekelt csak az, hogy legalább látni hadd lássam már mert iszonyatosan hiányzik. de nem akarom többet látni, illetve minél kevesebbet ha lehet. nem akarom hogy eszembe jusson habár ez eddig elég lehetetlen egy dolog.. utálom amikor felveszem automatikusan pár mozdulatát, hanghordozását vagy szójárását akármit mert nem akarom hogy belefúrja magát az életembe. sőt kifejezetten megkérnélek, hogy takarodj az életemből.