éjjel trolira várni

lehet vannak olyan dolgok amiket képtelenség elfelejteni. nem a valódi képkek, hanem érzések amik az észbe kerülve összerántják a gyomrot és kitépik a szivet. a vágy szülte álomképek, megtörténhetett szivszaggato pillanatok maga után hagyta lelki reakciók a maguk életteli jelenlétükkel... mily hatalmas erő lehet tudni mikor vannak jelen más szemében, melyek a maguk titokzatosságukkal oly könnyen tudnak hazudni, megmozogtatva a szájakat hogy szavakkal támasszág hazug igazságukat. és hinni benne kicsit kételkedve, de a lelkünk mélylén nagyon is érezve azt, hogy nekünk van igazunk és mindez hazugság... bár tudnám miről beszélek, én magam vajon hiszek-e, igazam van-e? talán soha nem is fogom megtudni. hinni fájó, de olyan kényelmes.

Most Te sorod, hogy önakarattal
Felém nyújts egy fehér fonalat
Hogy érintésemmel megtörjem szüzességét,
Érezzem ittlétem jelentőségét,
Melytől jöttömre pipacsok nyílnak
S távozásomkor ablakodon esőcseppek kopognak.

Ősz verdesi életem lapjait
Hová már a köd sem nyújtja csápjait,
Csak a szél suhan át héba-hóba
Felforgatja számban szívem szavait,
Szabadon ereszti ércsatornáim falait
Hogy bele keveredjenek egy nagy folyóba,
Sodródjanak a többi üledékkel
A mocsárba mely sose hagy el.