lehangoltság

Tollam nem fog már
Mégis kaparom
A lapokat tépem, marcangolom.
Azt mondod mindezért milyen kár,
De nem bánom.
Csak vésem tovább a szavakat
Ezt igazán akarom.
Mint a hangodat.
Kezemrőlpattogzik le a rászáradt vér
Sebes arcomat már nem bántja a só
Csak ez a vasíz a számba nem fér,
S túl hideg a szívem körüli beton-tó.
Mégse árt, ha leszáll a hideg éj,
Innen a fűből legalább látszik a kémény.


A zajok átmossák testemet,
S most üres vagyok a némaságban.
Fekete lepkék köröznek.
Érzem szárnyuk vergődését magamban.
Puha, magas gondolatok
Fagyasszatok csak e hőségben,
Mutassátok meg magatokat
Az igazi életben.
Még nincs késő,
De hamar tovaszökken
E pár perc, s megöl...
Gyorsan, gyorsan cselekedj!
Nyelés után van még idő öklendezni,
S repülés után is lehet puhára érkezni.
Fáradj, fáradj, s kapj még nagyobb erőre!
Ne nézz máshova, csak előre, csak előre...


Vajon számolod Te is a csillagokat?
Nézed miképp mozognak a felhők?
S porszemek, ha napon fénylenek,
Mi jut róluk eszedbe?
Szeretnél tengerparton homokvárat építeni?
Fogsz-e gyermekeidnek régi szerelmeidről mesélni?
Életed egy könyv számomra,
Csak ne lebegne úgy a látatlanban.