hehe

ezt jol elcsesztem:D nem teljesen ugyanaz a kettő de teljesen mind1 nem akarok törölni...

ezmegazmegamaz

volt boldogsággal, volt könnyekkel volt sokféleképpen, egyszerűen meghatározható érzésekkel, de nem igy. nem tudom megfogalmazni azt ami bennem van. düh, de nem az, csalódottság, de azsem annyira. nemtudom. és gabi szépen rátapintott arra, h amikor vékony voltam boldogság volt a szememben. és tényleg. a fájdalom és a szenvedés nem amiatt volt h nem ettem. még mindig ittvan csak mostmár megerősiti az a fokú elégedetlenség ami most bennem van. megérdemlem azt h boldog legyek. és ebbe nem mások taszitanak bele. sirhatnékom van mindg amikor tükörbe nézek, öltözködök, fürdök.( ez nem jelenti azt h nem teszem:D) és ilyenkor nem mások szavai pörögnek le bennem azzal kapcsdolatban hogy le kéne fogynom, mert egyrészt ienekből kevés van, másrészt nem érdekel annyira mert ez egy eléggé szubjektiv kérdés. akárhiszed akár nem tényleg csak annyiról van szó, h ogy saját magamnak fáj. pont ezért határoztam el, hogy péntektől fogyókúrázom. komolyan, de nem ugy h nem eszem v hányok. tisztázásra vár, hogy nem azért hogy megfeleljek másoknak, figyelmet keltsek fel, vagy h mások ne szolhasanak be. nemnemnem. csakis azért mert nekem rosz és tényleg elég szar úgy élni h nem tudok legalább beletörődni. és nagyon szar, hogy ilyen dolgokat próbálnak rámhúzni, hogy nekem csak mások véleménye számit és h meg sem próbáltam, akkor ne várjak csodát, mert ez nem igaz. nem érdekel mások véleménye ebből a szempontból, mert ha érdekelne bűntudat nélkül ehetnék. és igenis megpróbáltam. és ha az ellenkezőjét állitjhák nem dühit hanem bánt, mert fogalmuk sincs rola mekkora energiát fektettem bele abba h normálisan egyek akár fáj után a hasam, s felpuffad és kényelmetlen. legszivesebben kihánytam volna, de enm tettem mert probálkoztram. állandoan azt tukmáltam magamra, h jaj de vékony vagyok, teljes meggyőződéssel, annak ellenére h nem nagyon gondoltam igy. szoval tényleg megprobáltam. a másik meg az h sokkal rosszabb ami most van mind biologiailag, mind lelkileg, mint ami a fogyokurát illeti. hisz valamennyien tudjátok, hogy mennyire rosz, ha jön az elvadult ösztönös én aki csak enni akar és semmi másal nem foglalkozik, állandoan erre gondol és ez képtelenné teszi a normális életre. hisz sokkal könnyebb azt mondani h áh majd hnap és enniennienni aztán wcre rohanni. a legroszabb h ez sokkalta jobban eltorzitja az ember személyiségét. ravaszság kell hozzá, hazugságok, soksok ajaság. én nem akarok ilyen ember lenni. nem tudom mi lesz ennek a vége, de most nem hagyom h megingason bármi ugy mint az előzőheti kurámnál amit a végén be sem tartottam és ezért nem is fogytam. egy hete készitem magam hozzá lelkileg, lasan megfontoltam, hogy vmennyire ésszerűen működjön. de nem akarok megbántani ezekkel senkit, hisz pont ti vagytok azok akik annyira probálnak segiteni és bánt h eredménytelenül.
köszönöm és sajnálom

ezmegazmegamaz

volt ez jól, rosszul, boldogsággal, könnyekkel, ien egyszerűen értelmezhetőérzésekkel. de most vmi olyan van amit nem tudok megfogalmazni és teljesen átérezni. düh, de nem teljesen az, csalódottság, de az sem annyira, hiány, de még az sem... csak az a legbántóbb, hogy megvan az akarat, végre a cél is de valahogy mégsem megy, könnyebb az h áh majd hnap és jöhet a kaja aztán meg a wc. és télleg iszonyatosan ciki és gáz, és szégyellem de ha leirom megértem az igazi sulyát ezeknek a dolgoknak, és talán arra fognak motiválni h haggyam már abba. Gabi nagyon ügyesen rátapintott arra, amit eddig még senki sem értett meg, hogy amikor vékony voltam, a szememben boldogság volt és nemcsak fájdalom, ami mellesleg nem azért volt mert nem ettem és ami még mindig ittvan csak mostmár keveredik azzal, h h nézek ki és még durvább. boldog voltam, mert valami legalább jól sikerült, elégedettebb voltam, és most meg csak dühitem magam bármikor elsirom magam ha a tükörbe nézek, pont ezért alig tudom magam rávenni h fürödjek, mert akkor teljesen szembesülnöm kell magammal. (ez nem jelenti azt h nem fürdök:D) és akkor nem mások szavai jutnak eszembe arra vonatkozoan, h fogyjak le, hanem a saját gondolataim. nem mások miatt akarok megváltozni, nem azért h nekik feleljek meg és nem azért h figyelmet keltsek fel. tesék ezt elfogadni és nemrámtukmálni olyan dolgokat amik nem igazak. péntektől fogyokúrázom és senki sem fog megingatni ebben. tudom, h a mostani leveses fogyokurát elcsesztem a váégén nem tartottam be és ezért nyilván nem is fogytam, de most ez másképp lesz és nem érdekel h ki mit mond mert igy tényleg nem tudok élni. megérdemlem azt h boldog legyek és legyek annyira önző h ezt MAGAM miatt végigszenvedjem. nemtudom mi lesz a vége, és egyenlőre nem is érdekel. nem akarok csalódást okozni senkinek de remélem meg van értve h az ami most van sokkal roszabb, mint ami a fogyokurát illeti. nemcsak biologiailag, hanem am is. eltorzitja a személyiségem, manipulativvá tesz, hazugságokra kényszerit, aljaságra és ravaszságra. én nem akarok ilyen lenni.

zuhanás a könnyekkel

sosem leszek kibékülve magammal. nem ez nem nekem való. egyre jobban utálom magam, főleg most h mindent megteszek h legalább egy picit lefogyjak, de bármit csinálok egyre csak hizok és egyre jobban fáj. nem birom elvisleni azt aki vagyok, mert nem vagyok senki, csak egy kis hájgombóc. semmi sem megy csak a nyafi meg a sirás és én annyira nem akarok igy élni. miért nem megy? olyan erővel nyomom, odarakom az akaraterőmet is teljes mértékben mégis egy helyben toporgok. még hibáztatni sem tudok senkit, mert én vagyok az egyetlen hibás. nem foghatom arra h de hát bedugtak a kórházba és azt akarták h hizzak, mert nem ezt akarták, hanem csak annyit h egyek, de en azt h ennyire elhizzak. anyu állandoan azt mondogatja, h csak várjam meg amig elmulik mert enki is volt egy korszaka amikor duci volt de magátol elment. de nekem sosem fog. egyre csak rosszabb egyre jobban magávalhuz a semmiségbe. és megértettem, h szeretnek igy az emberek, és nem zavarja őket h dagadt vagyok de mivan ha engem igen? ha én ezzel nem tudok együttélni? sajnálom h éhes vagyok állandoan. de ez nem is sajnálat, inkább szánalom. annyira gyűlölöm ezt az állapotot, h inkább csak otthon kuksolnék mert nem akarok állandóan szembesülni vele, h mennyire kilogok a többiek sorábol. h nem vagyok annyira szép és nem vagyok annyira csinos. hülyén viselkedem, nem vagyok annyira okos és semmi sem megy ugy mint a többieknek. én ezt nem akarom. annyira akarok változtatni és annyira lelkes vagyok olyankor, de annyira letör ha egysezrűen nwem sikerül, mert jah h én sokkal bénább vagyok és nekem sokkal több időmbe telik? utálok emiatt sirni állandóan. annyi sokkal nagyobb probléma van az életben, és annyira szánalom, h engem ez tud leverni a legjobban. nem akarok bekattanni, és állandóan erre gondolni.
nem