Lassú szemmozgásod egy utolsó lehelettel társul
Mint a csecsemő első lélegzetvétele-Isten illatú.
Könnycsepp a tekintetemből önsajnálatból csordul
Az én szívem önző fájdalomba borul.

Mert tudom Te békében, biztonságban vagy,
Nem árt meg Neked se hő, se fagy.
Csak Mi vagyunk még kiszolgáltatottak, tehetetlenek,
De erőt ad Nekünk, hogy érezzük Lelked magunk mellett.

Veled alszom el, s Veled ébredek
Virágot a réten csak Neked szedek.
Titkaimat őrzöm Neked a falakban,
Ó hát hogy is felejthetnélek el Téged, Drága Nagyapa?

ne

Sok néma száj, s millió szempár-üresen kopogók
Csak a por, a füst, s a tonna ólomgolyó
Mi szíveden marad
Nem bírod már a tavaszt...
De hogy enyhítsek fájdalmadon
Ha nekem se maradt más, mint a földbetiport liliomok?