örök kétség

Mit sustorogtok titkokat,
Őszi fák, lombhullatóak?
Miről beszéltek mit nem tudok?
Tán büszkélkedtek hogy ti már előre látjátok?

Mig kitartoan várok,
Gondolataimmal szomorkodok,
Egyedül félve, attól a pillanattól,
Mikor rájövök, azon a napon,
Hogy nem vagy te egyedül,
S én vagyok az, ki menekül.
Fáradt szempilláimról lassan,
Csöpögnek a könnyek humorosan.
Kinevetnek, mert álomba ringattam
Magam, s hamarosan,
Minden álmom összedőlt.
Miért is nem építettem fel kőből,
Különlegesen fénylő
Gyönyörből.

Hisz nem te vagy a váram,
Hol megbújhatnánk párban.
S nem én vagyok a köpönyeg,
Mi eső után szárazra törölget.

Vannak ott mások,
Milliók.
Főszerepre áhítozó tárgyak,
Sok-sok álmot valóra váltanak.
Ajtód előtt hosszú sorok kígyóznak,
De te csak megmaradsz magadnak.
Nagy kísértés leszel ettől,
Sugárzik szemedből,
Hogy hiányzik valami,
Én akarom neked azt megadni!

döbbenet

annyira furcsak most anya megkérdezte, h nem akarok-e megint járni gyöngyvérhez, meg igy biztatott h fel kéne hivnom. és mondtam, h nem szerintem nem kell és am sem akarom, erre mondta, h dehát látja rajtam h szarul vagyok. hogy megint rendszeresen hányok... ez annyira furcsa, mert azt hittem, h ezt már teljesen elfelejtette és h nem gondol ienre és nem veszi észre. de ezekszerint mégis... ez annyira rossz, tökre elszégyelltem magam, hisz nem azért nem osztottam ezt meg mostanában senkivel, mert annyira próbálok együtt élni azzal, h már nem vagyok vékony és állandóan biztatom magam, ha teltebbek is tudnak élni és boldogak lenni. és tényleg probálok igy élni, a mostani testsulyommal együtt, de egyenlőre még nem megy. és bár ez nagyon fáj tényleg nem akarok megtörni és csak szokom ezt az állapotot. hisz perszepersze, majd szolnak ha tul duci vagyok, miután kijöttem abbol az állapotból és lefogytam. hisz addig senki sem mer baszogatni, csak utána jönnek a megjegyzések, h igen mostmár azért elég kis puffancs és kövérke voltál. nem valami kelemes érzés megtudni h egész eddig a képedbe hazudtak és azt állitották h jol nézel ki, miközben a hátad mögött azt suttogták, h jo lenne már lefogynod, mert kezd tulzásokba esni a hizással.
köszönöm az őszinteséget.

I just want you to know who i am

Valószinűleg az egész abból jön, amikor elkap az érzés, hogy hazajövök vagy egy buliból vagy akár egy átlagos napról, lemosom a sminkem és a tükörbe nézve a mosolyom is lecsügged, eltűnik az a régi személy aki már csak az "előadásokkor" létezik. Mélyen a szemembe nézek és inkább az a folytogató érzés jön elő, mert igenis bele lehet fáradni abba hogy minden ami körülvesz annyira különbözik attól aki én vagyok és rájönni hogy minden ami az eszemben jár annyira álom annyira messze, annyira elérhetetlenzó sincs arról hogy én vagyok a társadalom kivetettje, és ti aljanép gyertek sajnáljatok, de inkább ne is mert fel se értek hozzám:D Csak annyira úgy érzem hogy nehezen illeszkedek be akármelyik társaságba, akármennyire is az ellenkezője lehet ez mások szemében. Lehet hogy azért van, mert megszokták azt az embert, aki 16-17 évig voltam, és ha picit is más vagyok pánikba esnek hogy mi a baj. Lehet, hogy azért mert nem tetszik nekik az, akivé válok, esetleg tudják, hogy ha teljesen elengedném magam és magam lennék, akkor teljesen különböznék és kiszakadnék, magambafordulnák, tehát nem akarnak elengedni. És talán ennek van a legkisebb esélye, de ezt tudom megérteni, főleg, hogy én is annyira ragaszkodom ahhoz, akit nagyon félek elvesziteni, pedig nagy rá az esélye. Az hogy most nem együttérzőként, hanem aggódóként élem meg Réka történetét, teljesen felkavar. Nagyon sokat gondolok rá és elönt a szégyen hogy minek tettem ki néhány embert, akik tavaly ugyanigy aggódtak értem és teljesen tehetetlenek voltak. És most nem csak Réka esetében vagyok tehetetlen, hanem a magaméban is, mert tagadhatatlanul változok, és egyre nehezebb ezt eltitkolni. Megfelelni annak, akire mindenki azt mondja hogy ez igazán te vagy és aki annyira eltávolodott már tőlem. Ezért mostanában sok egyedüllétre van szükségem, hogy élhessek egy másik életet is, igaz hogy egyedül, de oly nagy fellélegzéssel. Hogy minden egyes könnycseppem egy-egy elmúlt, oly messzi lévő emléket, egy-egy hibát jelentsen számomra, hadd sirassam meg őket, mert szükségem van rá. Legyen ez egy kimondatlan igazság, amivel mindenki tisztában van, hogy nem vagyok már az, aki voltam, és hogy túl a harsány nevetgéléseken állandóan küzdök, hogy minden egyes pillanatban az én történetem elhibázott dolgain jár az eszem, de itt van ez a világ, ahol minden jo és minden rendben van és itt élem ki az álomvilágom. Mert néha olyan nehéz elviselni hogy enm tudom hova tartozom, scak annyit hogy akarok valahova, de mindig az érzem, hogy nem sikerül, nem megy. Akarok én egyáltalán itt lenni? Az az igazság hogy nem mindig. De nem tehetem meg. Ez persze tök kényelmetlen, de hasznos. Legalábbis valakinek biztos. Csak a remény ne hagyjon cserben, hogy mindig gondoljak arra, hogy lehet még minden olyan gyönyörű. Hisz van akinek az. Valakinek most valakinek később. Hisz olyan nem lehet hogy soha.

L.O.V.E.

Nem vagyok szerelmes, nem azért. Csak a nap összefogott ellenem egyrészt mert egész nap tök éhes vagyok és ez kiborít, másrészt mert az egész nap a szerelemről meg a velejáro dolgokrol szolt. Még az angolfogalmazásomat is a házasság előnyeiről, hátrányairól kellett megirnom. de az egész onnan indult hogy kávéztunk Esztivel és miután egészen 3óráig egy srác volt a téma előjött megint a templomutcás érzés meg az a furcsaság az egész pasizással kapcsolatban. Nem azért mert rosszul érzem magam igy, ahogy vagyok, inkább mások véleménye ami amúgy annyira nem szokott nálam számitani. és most mégis egyre erősödik és félek h tulságosan kilógok a normából esetleg kinéznek netántán szánnának. És ez elég ciki... Mert szerintem nem szükséges komoly kapcsolatban lenni ahhoz, hogy boldogok legyünk, sőt ahogy elnézem néhány körülöttem lévő ember szenvedéseit a párkapcsolatuk miatt, pont az ellenkezője szűrődik le. na nem ezért nincs pasim csak mégis... gondoljunk bele. persze sokan megtalálják ilyen korban az életük szerelmét, és nem bánják, hisz enm veszitenek vele semmit. ez a kapcsolat rohadt erős bizonyára. na én ebbe a kategoriába szerintem biztos nem fogok beletartozni. másoknak még sosem volt pasijuk. ez sem az enyém. lássuk csak ez kb oan mintha felhagytam volna a pasizással. hisz mindenki azzal zaklat h van-e mikor lesz, miért nem akarok és ezt mégis hogyan is képzelem. kb ugyanaz mint az evéssel, csak ez nem oan káros. szerintem. mert nekem oan hirtelen felhagyásnak tűnik az egész pasizással, de asszem meg lettem győzve h az is pasizás amit én csinálok. meg h én bármelyik pasit megszerezhetném magamnak. ez már inkább felkeltette az érdeklődésemet, mert ezt vajon mégis honnan tudhatja valaki, aki ismer engem. hát persze vszeg abbol h ismernek de nekem ez itt bomlik meg. de rájukbizom, mindenesetre ilyet jol esik megtudni:) és remélem igaz is. remélem annyira azért nem vagyok válogatós, hogy ha esetleg tényleg vmi kifogástalan emberkével ismerkednék meg abba is belekössek csak úgy megszokásból:)
csak ez eddig igy szép és jó, de mivan a körülettem lévő emberekkel, akikkel ugyan nem társalgok annyit, de mindig csak azon kapnak hogy nincs pasim, és naná hogy ez feszélyez. nem akarom h teljesen prűdnek tartsanak, vagy annyira szerencsétlennek, hogy még egy pasit sem tudok magamnak összeszedni és ezért jövök azokkal a kifogásokkal, h nekem most pillanatnyilag nem kell, ráérek egyetemen minden héten váltogatni a pasijaimat amit végképp nem akarok, vagy esetleg később férjhez is megyek csak ne most.